Egy igen energikus, jó kezdés után szenvedtünk végül vereséget a Nyíregyháza csapatától. A hajrában sem álltunk messze az egyenlítéstől, ám a szerencse ezúttal nem szegődött mellénk. Cseh Botond (képünkön) volt a mezőny legeredményesebb játékosa.
FÉRFI NBI/B Piros-csoport. Alapszakasz. 23. forduló.
Vasas Akadémia – HÜBNER Nyíregyháza BS 71-74 (21-18, 16-21, 20-21, 14-14)
Vasas: Cseh (18/3), Takács (9), Fekete (10/3), Olasz (14), Farkas (2). Csere: Medve (6/6), Pleesz Á (10), Andrássy (2), Rosta, Pleesz G.
Nyíregyháza: Bonifert (14), Ervin (16/6), Végső (11/9), Bús (7/3), Völgyi (13). Csere: Tarján (8), Szobi (4/3), Glatz, Nagy (1).
Bár a vendég nyíregyháziak szerezték szombaton este az első kosarat a Sport11-ben, ezt követően nagyon gyorsan magukhoz ragadták akadémistáink a kezdeményezést. Takács Dániel és Olasz Ádám révén sorozatban négy duplát, valamint egy büntetőt értékesítettünk, s ezzel a 2. perc elején már 9-2-re vezettünk. Ekkor még ötre visszajöttek a vendégek, ám a folytatásban nagyon határozottan játszottunk, mind a támadásban, mind pedig a védekezésben. Ennek köszönhetően az 5. perc végére tizenkét pontosra nőtt az előnyünk (18-6). Ezt követően azonban gyengült a vendégekre gyakorolt nyomásunk, akik így visszajöttek a meccsbe, a negyedet végül hárompontos vezetéssel zártuk.
Az új játékrész elején rendeztük a sorainkat, Olasz, Fekete Viktor és Cseh Botond dupláival kevesebb mint két perc alatt ismét megnyugtató, nyolcpontos előnyhöz jutottunk (27-19). A 16. perctől azonban váratlan fordulat történt. Támadásaink nem sikerültek, a nyíregyháziak ezzel szemben biztosan értékesítették lehetőségeiket, s kisvártatva ki is egyenlítettek (34-34), a 18. percben pedig már öt ponttal vezettek (39-34). Pleesz Ádám büntetőjének, majd utolsó perces duplájának köszönhetően, végül minimális kétpontos hátránnyal vonulhattunk az öltözőbe.
Farkas Attila (9) támad a nyíregyháziak ellen
A szünet után Takács gyorsan egyenlített, ám a vezetést nem tudtuk visszavenni. Sőt. A nyíregyháziak egyre távolabb kerültek tőlünk, a negyed közepére állandósult a hét-nyolc pontos vezetésük, ami 58-47-nél már tizenegyre nőtt. A játékrész végén Cseh, és Andrássy Géza dupláival, valamint Medve Máté tripláival három pontosra faragtuk a hátrányunkat (60-57), s ezzel ismét nyílt lett a mérkőzés sorsa.
Az utolsó játékrészt Cseh kosara nyitotta, s így egyetlen pontnyira voltunk már csak a vendégektől. Egyenlíteni azonban nem tudtunk. Épp ellenkezőleg, a nyíregyháziak ismét pontosabban támadtak nálunk, s a 35. perc elejére ismét tízzel voltak jobbak nálunk. Akadémistáink azonban küzdöttek tovább Cseh büntetőivel előbb öt, majd triplájával két pontra jöttünk vissza (73-71), amikor már csak egyetlen perc volt hátra a találkozóból. A vendégek mestere nyomban időt is kért. Az utolsó hatvan másodpercben mindkét oldalon hibáztak a játékosok, a nyíregyháziak végül egyetlen sikeres büntetőt tudtak még értékesíteni, s ezzel bebiztosították győzelmüket.
Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:
„Úgy kezdtük a meccset, ahogy azt egy edző elvárhatja a csapatától. Óriási energiát vittünk a pályára. A folytatásban azonban veszítettünk ebből a lendületből, s ezzel a vezetés is kicsúszott a kezünkből. Ennek ellenére szeretném megdicsérni a srácokat, mert a meccs végéig küzdöttek, és soha nem adták fel. A végén volt egy tiszta dobásunk is, amiből sajnos nem lett kosár. Még ha furcsán is hangzik egy elvesztett meccs után, de muszáj hangsúlyoznom, hogy ma a játékvezetők sem álltak mellettünk. Ezzel azonban semmiképpen sem kívánom csökkenteni a Nyíregyháza teljesítményét, ugyanis egy nagyon jó csapat ellen veszítettünk.”
Fotók: Vasas Akadémia/Láng Győző
Cikk: Gy. Szabó Csilla