A korosztályos európai válogatott mind a négy mérkőzésén pályára lépett az U18-as Euroliga (Adidas Next Generation Tournament) hétvégi, dubai állomásán Rosta Péter, a Vasas Akadémia 17 esztendős kosárlabdázója. Játékosunk a harmadik helyet megszerző Next Generation Team-nek a mezőny egyik legfiatalabbjaként is hasznos tagja tudott lenni.
Az U18-as Euroliga alapszakaszának idei harmadik állomásán, Dubaiban, Rosta Péter is tagja volt a kontinentális fiúválogatottnak. S bár egy-másfél évvel fiatalabb társainál, mégis remekül helytállt Európa legjobb korosztályos kosárlabdázói között. A csoportmeccsek során összesen 29:11 percet játszott és 9 pontot szerzett, a bronzéremért vívott találkozón pedig 6:34 percet töltött pályán.
„Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy meghívót kaptam a korosztályos európai válogatottba, hiszen keveseknek adatik meg ez a lehetőség – utalt beszámolója elején Rosta Péter arra a tényre, miszerint évente maximum 48 fiatal kosárlabdázó kap így különleges játék- és megjelenési lehetőséget azokból az országokból, amelyek önállóan nem tudnak a legjobb európia klubok utánpótlás-csapataival azonos szintű gárdát kiállítani. – Ráadásul a mezőny nagy részénél fiatalabb vagyok, ami tovább emeli a részvétel értékét. Természetesen picit izgultam, de csak éppen annyira, amennyire egy ilyen fontos megmérettetés előtt egészséges lehet. Személyesen nem ismertem sem csapattársaimat, sem az ellenfeleimet, de ezzel szinte mindenki így volt. Az első napon egy háromórás edzéssel igyekeztünk ezen változtatni, majd napi két gyakorlással készültünk tovább. Mivel nagyon sok időnk nem volt, elsősorban a taktikára, és az abból kialakítandó játékokra összpontosítottunk. Utóbbiak között számos olyan volt, amit Pasaréten is használunk, így túl nagy meglepetés nem ért. Úgy érzem, beilleszkedtem a csapatba, és ezen az igen magas színvonalon is meg tudtam magam mutatni Európának.
Rosta Péter, már csak korából fakadóan sem lehetett a csapat vezéregyénisége. Ám az a tény, hogy minden meccsen pályára lépett, a Bologna ellen pedig több mint 14 percet játszott, már önmagában is sokat elmond fiatal akadémistánk képességeiről. Saját bevallása szerint valamennyi mérkőzésen igyekezett a legjobbat kihozni magából. A támadások terén igen könnyen megértette a taktikát, jó helyezkedéssel, illetve passzokkal tudta segíteni társait. Az első, spanyolok elleni meccsen hárompontost szerzett, s ekkor inkább a jó védekezésével volt csapata hasznára.
„Nagyon jó visszajelzés számomra, hogy Európa legjobb fiataljaival mérhettem össze a tudásomat – folytatta beszámolóját Rosta Péter mielőtt Dubaiból hazafelé indult volna. – Egyértelmű, hogy fizikálisan kell a legtöbbet fejlődnöm a közeljövőben, sokat kell még erősödnöm ahhoz, hogy ilyen szinten is vezéregyéniséggé válhassak. Technikailag és taktikailag viszont megálltam a helyemet. A karrierem szempontjából egy igen fontos, újabb lépcsőfoknak tekintem a dubai tornát, amelyet nagyon élveztem, miközben sok szép emlékkel is gazdagodtam. Ami pedig az eredményt illeti, nagyon kevésen, egyetlen ponton múlt csupán a döntős szereplés. Igyekeztünk egységes gárdává összeállni, ám ez egyáltalán nem volt könnyű az összeszokott klubcsapatok ellen. A litvánok nagyon agresszív kosárlabdával nyertek ellenünk és szerezték meg a csoportelsőséget. Sajnos, a lepattanózás terén is alul maradtunk velük szemben. A bronzmeccsen viszont ismét mi voltunk a jobbak, bár a franciák egész pályás letámadása néha zavart okozott a labdák felhozatalában. De ezt is megoldottuk, jó érzés éremmel hazatérni egy ilyen rangos korosztályos eseményről. Nagyon örülök, hogy pasaréti mesterem, Harald Steinszemélyesen nézte meg a meccseket, a tanulságokat már otthon, közösen fogjuk levonni.
(Induló képünkön Rosta Péter és Harald Stein, a Vasas Akadémia U18-as, U20-as és felnőtt szakmai igazgatója látható Dubaiban)
Adidas Next Generation Tournament. Alapszakasz. Dubai állomás.
B csoport:
U18 Next Gen – U18 Valencia Basket (spanyol) 82-67;
U18 Next Gen – U18 Virtus Segafredo Bologna (olasz) 84-66;
U18 Zalgiris Kaunas (litván) – Next Gen 70-69.
A 3. helyért: U18 Next Generation Team Dubai – U18 LDLC ASVEL Villeurbanne (francia) 86-79.