U18 – Fontos győzelem Székesfehérváron

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Rájátszás, Harald Stein vezetőedző beszámolója:

 
Dávid Kornél Akadémia/A – Vasas Akadémia  59-74 (11-19, 21-21, 10-12, 17-22)
 
Vasas: Rosta P. 20, Bérces D. 17, Kiss-Leizer G. 14, Pleesz G. 8, Lugossy Á. 4, Bartha Sz. 3, Sárik-Veress M. 3/3, Szabó S. 3, Hanzély V. 2, Tsengiwe Y. -, Vajda Z. –
 
Pénteki napon U18-as csapatunk a királyok városába utazott a rájátszás második fordulójának első meccsét játszani. A csapat nagy intenzitással és kemény védekezéssel kezdett, így egyből 11-2-es előnyre tett szert. A hazai csapat nem adta ingyen a győzelmet, így egyből vissza is hozták a különbséget. A negyed vége felé közel egyenlő volt az állás. A második negyedben a hazaiak tartották az intenzitást, de a piros-kék gárdánk is összeszedte magát, így negyed vége felé 8 pontos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe. A harmadik negyedben jó védekezés jellemezte a csapatunkat, de sajnos támadásban nem tudtuk kellően hatékonyak lenni. A negyedik negyedben csapatunk rálépett  a gázra és 15 pontos diadallal zártuk a meccset. Ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk a helyünket a legjobb 8 között.