U19 – Győzelem a DEAC ellen

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Alapszakasz, Stefan Svitek vezetőedző beszámolója:


Pénteken csapatunk fontos győzelmet aratott a jelenleg listavezető DEAC U19-es csapata ellen. A célunk világos volt: nemcsak nyerni szerettünk volna, hanem több ponttal, mint amennyivel az előző találkozón alulmaradtunk – ehhez legalább 19 pontos különbségre volt szükség.

Az első negyed szorosan alakult, mindkét csapat jól használta ki a lehetőségeit és fej-fej mellett haladtunk. A második negyedben azonban kemény védekezéssel és határozott, szervezett támadójátékkal sikerült felülkerekednünk, így a szünetre már 11 pontos előnyt építettünk ki.

A második félidőben folytattuk a lendületes játékot: hatékony védekezéseinkből gyors támadásokat indítottunk, amelyek rendre kosárral zárultak. Az utolsó negyedben már láttuk, hogy elérhető a kitűzött cél, de tudtuk, hogy ehhez végig fegyelmezett játékra lesz szükség. A srácok minden energiájukat beleadták, és végül 20 pontos győzelemmel zártunk!

Nagyon büszke vagyok a csapatra! Hajrá Vasas!