U18: Győztes rajt a kiemelt alapszakaszban Körmenden!

Országos Junior Alapszakasz 2017/18 kiemelt bajnokság 1. forduló, edzői beszámoló

 

Íme Faragó Péter vezetőedző beszámolója a körmendi derbiről:

Körmend U18- Vasas Akadémia U18 56-82 (17-17, 6-24, 12-22, 21-19)

Vasas U18: Csík 8, MEZŐDI 3/3, Bencsik 2, Kelenföldi 8, KOVÁCS 21/3
Csere: Bulyáki -, Honti 8, KOFLANOVICS 9/9, BARTHA 8/6, VERES 9/3, Jenei 6, Kódor -.

A mérkőzés előtt két dologra hívtam fel a figyelmet. Az egyik az ellenfél legjobbjának kikapcsolása volt, a másik pedig, hogy diktáljunk nagy iramot támadásban. Az első kérésemnek maradéktalanul eleget tettünk, Érseket összesen 6 mezőnykísérleten és 4 ponton tartotta a magasak segítségével a Meződi-Bulyáki páros. A második kérésemnek a második negyedtől sikerült eleget tenni, ahol el is dőlt a mérkőzés.

Az első negyed kapkodós játékot hozott, betöréseinket eladott labdákkal párosítottuk, lehetetlen helyzetekben próbáltunk önzetlenek lenni. Védekezésben a labda nélküli befutásokról rendre elkéstünk. Nem játszottunk rosszul, de elég ritmustalanok voltunk, így csak az volt kérdéses, mikor tudunk egy nagyobb előnyt kiharcolni. 17-17 után két hatalmas triplával megléptünk, később kiderült ez volt a lélektani határ.

Ezután a második negyedben átrohantunk a hazaiakon a megszerzett labdák és védő lepattanók után. Ez az extra negyed 18 pontos előnyt jelentett félidőre. Innentől nyugodtan játszottunk és a harmadik periódus végére az ellenfél már fel is adta lélekben a mérkőzést. A meccs során 68 mezőnykísérletünk volt, bár előtte 75-80 volt a cél, mivel ezt a játékstílusunk megköveteli.

A lepattanó csatát 42-26-ra nyertük, a 30 védő lepattanónkból könnyebben tudtunk indulni. Külön örülök, hogy a cserék közül többen nagy energiával és eredményesen játszottak, és sok jó teljesítmény akadt. Folytatás csütörtökön Pasaréten a Sopron ellen. Gratulálok a srácoknak!

Fotó: Bornyi Márton