U16: Győzelemmel nyitottunk a kiemelt alapszakaszban!

Nemzeti Fiú Kiemelt Kadet Bajnokság, alapszakasz, első forduló, Sárosi Bulcsú edzői beszámolója

 

Bajai Bácska FKE – Vasas Akadémia 58:80 (8:19, 15:24, 18:18, 17:19)

Vasas Akadémia: GÁSZNER 20/6, TITTMANN 6, HORVÁTH H. 19, Honti B., Faragó 2.
Csere: SCHAFAREK 19, KELEMEN 2, Lakatos M., Kiss 5/3, HORVÁTH B. 5, Aruwa, Konta 2.
 
Voltak hiányzóink, de erről kár lenne hosszasan értekezni. Egyrészt az ellenfél hasonló cipőben járt, másrészt a jelenlévők kiválóan helyettesítették őket. 
 
Igen jól kezdtünk (0:10), a védelmünk szilárd volt. Kár a végén bekapott kosárért, ám így is 10 pont alatt maradtak a hazaiak az első negyedet követően. 
 
A folytatásban kicsit sok volt az eladott labdánk, ugyanakkor feljavult a dobószázalékunk. A szünetre 20 pontos előnyt építettünk fel. Tanulva a Falco elleni mérkőzésből, most nem ragadtunk be a második rajtnál, többször ostromoltuk a harminc pontnyi különbséget, de – a hazaiak felkeményedett védekezése miatt – sokáig nem jártunk sikerrel. A pillanat a 35.percben jött el, sőt, már 33 pont is volt közte, a végén azonban kiengedtünk, így a lelkes közönsége által hajtott Baja feljebb kapaszkodott.
 
A találkozó előtt kitűzött céljainkat többségében megvalósítottuk, de a sok eladott labda és kihagyott büntető miatt nem lehetünk teljesen elégedettek a látottakkal.
 
Fotó: Bornyi Márton