U12- Fegyelem, figyelem

U12-es bajnokság – Budapesti terület 2. forduló, Kozma Norbert vezetőedző beszámolója: 

Vasas Akadémia U12 – BHSE/A 

41-81 (13-17,21-32,2-18,5-14)

Vasas: Bori N. 8, Galavits L. 8, Bajor Z. 7, Radácsi-Josey A. 6, Sborgi D. 5, Akbulut Mustafa P. 2, Gomes D. 1, Nagy N. 1, Klemencsics D. 1, Skoumál G. 1, Bálint A. 1

 

Fegyelem és figyelem: ez a két dolog, vagy sokszor épp ennek a hiánya határozta meg  a teljesítményünket ezen a két találkozón.

A Honvéd ellen vágtunk bele a második fordulóba, az esélyekkel nem foglalkozva kezdtünk hozzá a mérkőzéshez. Az első negyedben élesek voltunk, az eddig gyakorolt játék elemekből szép számmal használtunk. Az add és fuss játékunkból ügyes helyzeteket hoztunk létre, habár csak felemás eredménnyel sikerült őket értékesíteni. A védekezésünkkel sem volt különösebb gond, csupán pontatlanságokon igyekeztünk javítani, hogy ne verjenek meg minket könnyen. 

 

A második negyedtől kezdve aztán alapvető koncentrációs különbség alakult ki a két csapat között, látszott, hogy a Honvéd jobban akart nyerni, mint mi. A lepattanókat, szabad labdákat nekik sikerült összeszedni, a helyzeteiket pontokkal tudták zárni, míg mi küzdöttünk azzal is, hogy eljussunk a gyűrűig. Sajnos túl sok labdát adtunk el, hogy tartani tudjuk a különbséget, de amikor az edzésen gyakoroltakat fegyelmezetten végrehajtottuk, sikerült könnyű helyzeteket teremtenünk.

A második félidőben ellenfelünknek sikerül az akaratát még inkább ránk erőltetnie, a lepattanók és a szerzett labdák terén abszolút feléjük dőlt el a mérce, ez volt a döntő a nagy különbségben. 

 

Óbudai Kaszások A – Vasas Akadémia

 50-60 (6-18,17-15,13-15,14-12)

Vasas: Bajor Z. 15, Galavits L. 12, Bálint A. 10, Klemencsics D. 5, Bori N. 5, Akbulut M. 4, Nagy N. 3, Radácsi-Josey A. 2, Gomes D. 2, Skoumál G. 1, Sborgi D. 1,

 

A Kaszások ellen igyekeztünk javítani, csak úgy, mint az első meccsen, hullámzó teljesítménnyel, egy jó kezdést követően beragadtunk, és a következő 3 negyedben egál mérkőzést játszottunk. Szeretnénk tanulni azokból a szituációkból, amikor a kért dolgokat megcsináltuk, és jó helyzeteket tudtunk belőlük értékesíteni, ezekből a jövőben többre lesz szükségünk. A védekezés szempontjából is az első negyedből kell továbblépnünk, amikor igazán akartunk, és fegyelmezetten védekeztünk, meg is lett az eredménye. 

 

Amit levonhatunk ebből a fordulóból, hogy sokkal fegyelmezettebben kell játszanunk, támadásban és védekezésben egyaránt.

Kiemelném Bajor Zétit, aki egy évvel fiatalabbként remekül megállta a helyét az idősebbek között, és a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett!