U12: Két szoros mérkőzést játszottunk

Országos Gyermek Kupa, 5. forduló, Palánk Bálint vezetőedző beszámolója:

Herceghalmi Tigrisek – Vasas Gepárdok 34-32 (8-4,13-9,7-8,6-11)

Hanzély 10, Flanek 7, György 6, Csillag 2, Balogh 2, Hidvégi 2, Lovas 2, Zsidek 1, Tilk-, Bertényi M-, Bertényi T.

Első meccsünkön a Herceghalmi Tigrisekkel játszottunk. Első ránézésre magasabbnak, erősebbnek tűntek. Gyengén kezdtünk, kevésbé voltunk agresszívak, emiatt nem tudtunk labdát szerezni, és a közeli dobásaink kimaradtak. A második negyed elején sikerült felpörögni, 4-5 percig tartott ez a jó periódus, itt labdákat szereztünk, úgy játszottunk, ahogy 40 percig kellene. Zárkóztunk, még a vezetést is átvettük majd kiengedtünk, és nem tudtunk még egyszer váltani. Ez a végére sok lett, sajnos 2 pontos vereség lett a vége.

 
Vasas Gepárdok – Zsíros Akadémia Kőbánya/B 25-36 (5-8,10-11,8-7,2-10)
 
Lovas 5, Flanek 4, Balogh 4, Rónai 3, Csillag 3, Bertényi T. 2, Zsidek 2, Hidvégi 2, Tilk-, György-, Bertényi M. -.
A két meccs között elveszítettük Hanzély Viktort, aki megbetegedett. Ahogy az első meccsen, továbbra is folytatódott a rossz lepattanózásunk, a kevés agresszivitás a pattogó labdák megszerzésében, és rengeteg ziccert, közeli dobást elhibáztunk. Sebességben már jobbak voltunk az egy-egyeknél, illetve kevés kivétellel védekezéssel sem volt igazán gond, a már említett lepattanózáson kívül. Ezeket a hibákat próbájuk kijavítani a jövő hétvégi u11-es fordulóig. 
 
Fotó: Bornyi Márton