U14/B: Aprónak tűnő hibák, amik mégse aprók

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Alapszakasz 2. forduló, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia “B” – Budafoki KK  77-52 (14-13, 22-16, 15-13, 26-10)

Pontdobók: Sárik Veress M. 16, Kiss-Leizer G. 15, Sávolt Á. 10, Zentay Zs. 9, Kozári G. 8, Klötz F. 6, Bucskó Z. 5, Kiss-Luczai B. 3, Ménesi M. 3, Kalmár A. 2.

Az első és a második negyedben kiegyenlített játék folyt. Sokkal nyugodtabban és pontosabban játszottunk a felállt védelem ellen, mint az előző fordulóban szeptemberben. Szép befutások és helyenként tudatos és szépen szervezett akcióink is voltak. Csapatszinten javult a védekezésünk, pontosabban hajtottuk végre az elemeket és alkalmanként szépen alkalmaztuk a gyenge oldali védekezés alapelveit. Ennek következtében, a félidőre sikerült hat pontos előnyre szert tennünk.

A második játékrészben sokáig kilenc pont körül állandósult a különbség. Nem játszottunk rosszul, de egy kis pontatlanság mindig belecsúszott a passzainkba, befejezéseinkbe. Valamint a védő lepattanóinknál is hiányoztak a kizárások. Ezek ellenére tartottuk magunkat az alapelveinkhez, továbbra is keményen és egész pályán védekeztünk, ami meghozta a sikert. Ellenfelünk -talán a fáradságnak is köszönhetően- alacsonyabb hatékonysággal élt a lehetőségeivel, amit nekünk -főleg a negyedik negyedben-, sikerült is megbüntetni. Szeretném kiemelni Kiss-Leizer Gergő nagyon aktív és hatékony, palánk alatti játékát mind támadásban és védekezésben, valamint szeretném megdicsérni a csapatot a mentalitásáért és a -hibák ellenére-, a pontosságra való törekvéséért. Gratulálok az első győzelmünkhöz!

 

Vasas Akadémia “B” – Újpesti MT  45-59 (14-20, 3-11, 10-17, 18-11)

Pontdobók: Zentay Zs. 11,  Kozári G. 8,  Sárik-Veress M. 6, Váradi Á. 6,  Gerlits A. 5, Klötzl F.  3, Kiss-Leizer G. 2, Kiss-Luczai B. 2, Sávolt Á. 2.

Első mérkőzésen aratott győzelmünk végett, a “B” csoportba való visszajutásért játszhattunk.

A csapat hozzáállására, semmiképpen nem lehet okom panaszra. Jól kezdtük a meccset, megvoltak a lehetőségeink, amiket szépen ki is használtunk. A negyed nagy részében fej-fej mellett haladt a két csapat. Szépen és tudatosan próbáltunk játszani, egyik magas emberünkre, Váradi Ádira, aki nagyon szépen próbálta alakítani a pozícióikat. Azonban a negyed vége nem sikerült úgy, ahogy elterveztük. Ez talán köszönhető volt annak is, hogy ellenfelünk sok elzárást alkalmazott, -ami egyenlőre még nem a mi taktikánk része-, de helyenként sikerült szépen lereagálni. 

Következhetett a második negyed. Ebben a negyedben nagyon sok elemi hibánk volt -kizárások, lépéshibák-, ami nem tett jót az önbizalmunknak. Kialakítottunk a helyzeteket, de valami mindig közbe jött. Sajnos ahelyett, hogy közelebb kerültünk volna, még jobban el tudott lépni az ellenfél.

A második félidőben, az eredménybeli különbség, azonban nem szegte kedvünket dolgoztunk tovább és megpróbáltuk -egy jó kemény és felkészült ellenféllel szemben is- játszani a saját játékunkat. Ezért maximális dicséret illeti a csapatot, mivel szépen alakítottuk a helyzeteket.

Összességében játszottunk két nagyon hasznos mérkőzést, amik remekül rávilágítottak arra, hogy hol tart a csapat. Nagyon tetszett, hogy sokkal tudatosabban és szervezettebben játszottunk -a hibák ellenére is-, felállt védelem ellen, valamint a gyorsindításoknál is szebben futottuk a sávokat. A vereség ellenére is úgy gondolom, hogy jó úton haladunk.

Fotó: Bornyi Márton: