1 győzelem és vereség a 2. játéknapon az U14 válogatottnál

Folytatta szereplését U14 válogatottunk a Slovenj Gradec-i nemzetközi tornán. A délelőtti mérkőzés sajnos nagyon egyoldalú játékot hozott, mely után 71-34 arányú vereséget szenvedett Olaszországtól  nemzeti együttesünk, gyakorlatilag kiemelhető teljesítmény nélkül. Az esti, Ukrajna elleni összecsapásra szerencsére összekapták magukat a srácok és a Vasas Akadémia által delegált 3 játékos vezérletével 80-68 arányban sikerült nyerni. Laczházi Bence 14-es teljesítményindexet hozott, melyet 6 pontjára és 7 lepattanójára épített főként, de a 2 gólpassza és 3 blokkja is elismerésre méltó volt. Major Bulcsú 14 pontot, 3-3 lepattanót és gólpassz tett a közösbe, mely 13-as teljesítményindexet ért. Csapatkapitányunk, Maly Benedek 17 ponttal lett a legeredményesebb, mellette 9-9 lepattanó és kiharcolt falt mellett 3 szerzett labda volt a statisztikai lapján, mely 13-as teljesítményindexet ért.
 
Csapatunk ezzel a csoport 4. helyén végzett, így folytatás a másik csoport 3. helyezettje, Montenegro ellen szombat délelőtt.