Egyetlen külföldi csapatként tornát nyert Berlinben a Vasas Akadémia U15-ös fiúegyüttese. A Nagy Zoltán és Dian Gergő által irányított gárda mindhárom német tartományi válogatott ellenfelét legyőzte csoportjában, majd a házigazdák elleni döntőt is megnyerte. A viadal során szerzett hasznos tapasztalatokat az új idényre való felkészülés során fogják hasznosítani, a kadetek közé fellépő fiatalok számára ugyanis egy újdonságokkal teli szezon következik.
Honlapunk is beszámolt a Vasas Akadémia serdülő A csapatának tavalyi szerepléséről, amely értékes ezüstérmet szerzett a Rátgéber Akadémia mögött. Az együttes gerincét alkotó 2011-ben születetteket azonban új kihívások várják szeptembertől, hiszen a kadetek közé fellépve már egy felnőttesebb kosárlabdát kell játszaniuk. A pasaréti szakemberek szerint ígéretes nemzedék nem is kezdte meg a nyári pihenést az U14-esek A döntőjét követően, hanem két hét további edzést követően, Berlinbe utaztak, a hasonló korú német tartományok válogatottak számára megrendezett hagyományos tornára.
A Vasas Akadémia U15-ösei pedig ismét bizonyították, hogy számolni kell velük, hiszen nemzetközi szinten is megállták helyüket. Még akkor is, ha a piros-kék gárda volt az egyetlen klubcsapat, a német utánpótlás-nevelési rendszer pedig némileg eltér a magyartól. Leginkább abban, hogy hosszútávon kívánnak eredményeket elérni, s ezt a berlini torna is remekül bizonyította. A szervezők nem a külsőségekre figyeltek, nem osztottak értékes díjakat, sokkal inkább a minőségi tartalom állt a középpontba, a szakemberek árgus szemekkel figyelték a játékosokban rejlő lehetőséget.
„Bár Nagy Zoltán kollégám Pasaréten is igyekszik elvetni a német kosárlabdázás hosszútávú gondolkodásának magjait, nagyon is tanulságos volt számomra személyesen is megtapasztalni ezt a rendszert – kezdte beszámolóját Dian Gergő, aki az új idényben Bazsik Péter társaságában másodedzőként segíti majd a csapatot vezetőedzőként átvevő Nagy Zoltán munkáját. – De a srácok számára is fontos volt, hogy náluk magasabb, fizikálisan erősebb ellenfelekkel mérjék össze tudásukat. Egyetlen klubcsapatként az összeszokottság és csapategység terén egyértelműen mi voltunk előnyben. A tartományi válogatottakat viszont a kisebb nagyobb régiók legjobbjai alkották.”
Nagy Zoltán eligazítást tart játékosainak az öltözőben
A Vasas Akadémia együttese gyakorlatilag a két év múlva esedékes A divíziós korosztályos Európa-bajnokságra való felkészülés kezdeti szakaszába kapcsolódhatott be Berlinben, a tornán résztvevő tartományi válogatottak az itt szerzett tapasztalatok alapján kezdik meg munkájukat, amelynek előrehaladását októberben, egy újabb nyolcas tornán mérik fel. Ekkor alakul ki az a negyven legígéretesebb fiúból álló keret, amely az évvégi edzőtábor során szűkül húszra. A 2027-es A csoportos kadet Eb-re végül a legjobb tizenkettő utazik. A német kiválasztási rendszer ugyanis a hosszútávú építkezésen alapul, nem tizennégy-tizenhat évesen akarnak eredményeket elérni, hanem később. Leginkább felnőttként. Éppen ezért az ellenfelek amellett, hogy magasabbak és erősebbek voltak a magyar fiúknál, és akadt köztük néhány akcelerált, tehát biológiai fejlődésében előrehaladottabb gyerekek is látszott, hogy a többségben azért még bőven volt néhány centi. De legtöbbjük még így is a magyar centerekkel volt egymagas, a kisebbségben lévő alacsonyabbak pedig ügyességükkel, gyorsaságukkal ellensúlyozták a hiányzó centimétereket.
„Nagyon figyelnünk kell arra, hogy helyén kezeljük ezt a sikert, és legfőképpen azt, hogy a srácok is érezzék milyen sok alázatra és munkára lesz szükségük ahhoz, hogy követni tudják az eddigi fejlődési ívet – tette hozzá Dian Gergő, aki elismerte, hogy ilyen jól még nem szerepelt magyar csapat ezen a berlini tornán, a négy győzelemnek valódi értéke van, különösen az utolsónak, a házigazdák ellen vívott döntőben. – A berliniek híresek erős kosárlabdás bázisukról, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy négy ponttal őket is sikerült legyőznünk. Velük kapcsolatban különlegesség, és talán követendő példa is, hogy ennek a korosztályos tartományi válogatottnak minden héten van közös edzése. Ez különösen a klubjukban topjátékosnak számítók számára fontos, hiszen így van lehetőségük a saját szintjükön, vagy afelett gyakorolniuk. Fejlődni pedig másképp nem lehet. Ugyanakkor egyfajta folyamatos visszajelzést is ad az addig elvégzett munkáról a rendszeres válogatottbeli jelenlét. A tornára visszatérve nagyarányú győzelmeket is arattunk, de minden esetben kemény csatákat vívtunk, és kifejezetten jó csapatok voltak az ellenfeleink. Összességében fizikálisan nálunk erősebbek ellen léphettünk pályára, a szokásosnál rövidebb, ám pörgősebb meccseket játszottunk és rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodhattunk. Egyéni és csapatszinten egyaránt. De szükség is lesz ezekre, hiszen szeptembertől „új világ” a kadeteké vár rájuk. Mostantól nem lesznek bérelt helyek, aki szétesik, nem összpontosít, nem javítja a hibáit, nem kritikus önmagával szemben, az gyorsan a kispadon találhatja magát. Nagy Zoltán letisztult, átfogó, széleskörű tudásával jó gazdája lesz a csapatnak, én pedig bízom benne, hogy továbbra is sokat tanulhatok tőle edzőként. Ebből Berlinben kaptam is ízelítőt.”
A Vasas Akadémia fiatal szakembere szerint a berlini ellenfelek között ugyanakkor lehetett olyan játékos is, aki most még nem mutatott kiugró teljesítményt, de nyolc-tíz év múlva akár az NBA kapuján is kopogtathat. A jelenelegi eredmények alapján a pasaréti 2011-ben születettek között is számos nagy ígéret van, ám tehetségüket csak akkor tudják kibontakoztatni, ha a Vasas Akadémia szigorú rendszerén belül, ők is napról napra hozzáteszik a saját részüket az elhivatott munkához.
Cikk: Gy. Szabó Csilla