Közel két évtizedes németországi utánpótlás-edzősködés után idén szeptemberben a Vasas Akadémia fiú szakosztályának utánpótlás-szakmai igazgatója lett Nagy Zoltán.
A 61-szeres válogatott játékos még csak pár hónapja tölti be tisztjét, de bizakodóan nyilatkozik a jövőről. Munkáját a klub vezetésében ugyanúgy csapatban képzeli el, mint régen, a pályán. S az irányítás felelősségét is újból vállalja.
Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu •A 61-szeres válogatott, a Budapesti Honvéd csapatával háromszoros magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupa győztes Nagy Zoltán, két évtizedes németországi edzősködés után ősszel hazaköltözött, Budapestre. A KSI-ben nevelkedett szakember a Vasas Akadémia fiúkosarasainak lett a szakmai igazgatója, azzal pedig az U11−U16-os korcsoportok, valamint az egyéni képzés felelőse. Pedig állomáshelyén is megbecsülték, kétszer is megválasztották az év legjobb utánpótlás-nevelő edzőjének.
Mi hozta mégis haza? – tettük fel neki az eléggé magától értetődő kérdést.
„A szakmai kihívás” − válaszolta határozottan és lényegre törően.
És ahogyan ezt kijelentette, kétségünk sem maradt afelől, hogy pontosan így is gondolja, a döntését nem a nosztalgia befolyásolta. Persze, a németországi sikereit sem lehet elképzelni a céltudatosság nélkül. Úgy tűnik, a pasarétiek emberükre találtak, már amennyiben komolyan gondolják az akadémia szakmai erősítését. Nagy Zoltán régi álma volt ugyanis szakmai igazgatói szerepkör betöltése. De nem a címért. A több évtizedes edzői munkája során a fiatalokról szerzett tapasztalataira támaszkodva kialakult elképzeléseit szeretné valóra váltani. Ez pedig nem más mint komoly, minőségi utánpótlás-nevelési program kidolgozása és megvalósítása.
És mint igazi csapatjátékos, mindezt nem egyes szám első személyben képzeli el:
„Nem az én, hanem a mi tervünk. Komoly csapat nélkül semmire sem jutunk. A szakmai tervem alapja a tanítványok gondos megválogatása, azt követően pedig az egymásra támaszkodó, konkrét követelményrendszerrel és szintfelméréssel megalapozott korosztályos képzés, amelyet az egymást követő edzők szilárdan építhetnek tovább. A munka tartalmáról pedig megkockáztatom: a kevesebb az gyakran több. Azt vallom, hogy az utánpótlásban a kis dolgokat kell nagyon jól csinálni, az alapokat kell a lehető legjobban megtanítani. Ha így teszünk, akkor automatikusan jobb játékosokat kapunk, nemcsak a felnőtt-, hanem már a korosztályos válogatottakban is. Ehhez persze hat-nyolc, talán tíz éves komoly szakmai munka szükséges, de szerintem az is megvalósítható.”
Nagy Zoltán és a lelkes akadémisták Pasaréten
Nagy Zoltán nemcsak beszél mindezekről, hanem hisz is bennük. Különben nem jött volna haza, Magyarországra.
Egyetlen percig sem jelentett gondot neki ugyanis a beilleszkedés, Németországban is jól érezte magát, hiszen azzal a foglalkozott, amit szeret. Az ő szavaival élve, a kosárlabdacsalád mindig kosárlabdacsalád marad. A sportágában bárhová is toppant be, ahol ezek a tradíciók és értékek még élénken éltek, neki csak a munkáját kellett jól végeznie, és máris otthon volt.
Két ízben is, 2012-ben és 2016-ban egyaránt az év legjobb utánpótlás-edzőjének választották.
„Bár nem sok különbséget látok a német és a magyar kosárlabda rendszere között, valamiben azért mások vagyunk. Nyugat-Európában talán nagyobb értéke van annak, hogy ki milyen játékosokat képez. Nem a bajnoki cím számít, hanem az, hogy melyik klubból és melyik edzőtől kapunk válogatott szintű játékosokat. Hálás vagyok a klubjaimnak, hogy bizalmat szavaztak nekem hosszú távra, nyugodtan dolgozhattam a saját ötleteim alapján. Azt hiszem, jókor voltam jó helyen voltam. A két kitüntető címet a kollégáimnak köszönhetem, s ennél nincs nagyobb elismerés. Nagyon jól esett, de még ennél is jobban örültem, amikor azt láttam, hogy a csapataim és a srácaim később beilleszkedtek a felnőtt csapataikba, azokba, amelyekről gyerekként álmodoztak. Ez engem is mindig megerősített abban, hogy jó úton járunk, megfelelően előkészítettük őket a végleges karrierjükre. Azt hiszem, utánpótlás-edzőnek nincs ennél nagyobb öröm és elégtétel” – állapítja meg az 52 éves szakember.
Szerinte Magyarországon is minden feltétel adott, hogy komoly alapképzésen alapuló, jó utánpótlás-programot építsen valaki. A német kosárlabda ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a magyar. Nincs elegendő hely és idő az edzésekre. És nincs elég jó képességű edző sem, akik tényleg tanítanak és nem csak edzést tartanak. A különbségek valójában a generációk között nagyobbak, mint a két ország között. A mai srácokat millió más dolog csábítja, mint a húsz-harminc évvel ezelőttieket. Abban viszont nem lát különbséget, hogy aki szeret sportolni, az Nyugat-Európában ugyanúgy szeret, mint Magyarországon.
„Annak idején óriási rangja volt, ha valaki a KSI-ben sportolhatott. A felvételire csak úgy özönlöttek a családok. Én a szerencsések közé tartoztam, mert felvettek. Akkor szerettem bele a kosárlabdába, s most már úgy tűnik, ez az érzés örökre megmarad. Nekem, ez a hobbim, a foglalkozásom, az életem.”
Fotó: utanpotlassport.hu