Cseh Botond villámrajtja az élvonalban

A vártnál is gyorsabban és biztosabban találta meg helyét a férfi NBI A csoportjában Cseh Botond, a Vasas Akadémia saját nevelésű játékosa, aki 2024. nyarán igazolt Pasarétről Szegedre. A fiatal kosárlabdázó az élvonalbeli SZTE-Szedeák valamennyi találkozóján pályára lépett, többnyire kezdőként. Az elmúlt igen fontos félévről mesélt honlapunknak.

A sportág hazai történetében is ritka, hogy egy újonc olyan gyorsan feltalálja magát a legjobbak között, mint ahogy azt Cseh Botond tette. S ezzel nemcsak jelenleg emelkedik ki az élvonalban játszó fiatalok mezőnyéből, de visszatekintve is nehéz hasonló berobbanást találni. Még példaképe, az európai kosárlabdában azóta mindent elérő, Hanga Ádám is pontszerzés nélkül, a pályán mindössze három percet töltve mutatkozott be Székesfehérváron. Botondra ezzel szemben már az első, ZTE elleni találkozón kezdőként számított a szegedi vezetőedző Simándi Árpád, amit ő 27 igen hasznos perccel, 13 ponttal, két lepattanóval hálált meg. Nyomban a csapat második legeredményesebb játékosa volt Zalaegerszegen.

„A csarnokba lépve, természetesen a hatalmába kerített egyfajta izgalom, vagy stressz, de ez csak addig tartott, amíg fel nem dobták a labdát – idézte fel élvonalbeli bemutatkozását honlapunk számára a Pasaréten nevelkedett Cseh Botond. – Ezt követően gyorsan megnyugodtam, csak a játékra koncentráltam, miközben az adrenalin is tette a dolgát. Kifejezetten élveztem a helyzetet, miközben igyekeztem a lehető legjobb teljesítményt nyújtva debütálni a hazai élvonalban. Szerencsére ez sikerült is, az elmúlt félévre visszatekintve, ezt követően a PVSK ellen, valamint a hazai ZTE elleni meccsen játszottam még nagyon jól. Mindkét esetben 18-as VAL-értéket produkáltam, utóbbin harminchat percet töltöttem a pályán. De ez a csapat érdeme is, arról a bizalomról már nem is beszélve, amelyet az első perctől kezdve élvezek Szegeden. Lehetőség nélkül én sem tudnám kihozni magamból a maximumot.”

A pasaréti évekre visszatekintve is fontos szerepe volt ennek a bizalomnak a fiatal játékos életében. Cseh Botondszerint ugyanis nemcsak a jó alapok elsajátítása miatt lehet hálás a Vasas Akadémiának, de a felnőtt csapatban szereplés lehetőségéért is, amelyet már a 18. születésnapja előtt megkapott. Neki nagyon sokat jelentett, hogy az akadémia szellemiségével összhangban, igen korán a mélyvízbe dobták. Ahogy a többi vasasos tehetséget is. Az NBI/B Piros csoportjában eltöltött két teljes szezon tökéletes előszobát jelentett számára ahhoz, hogy az élvonal nagyszínpadára léphessen. Azt pedig csak most látja igazán, milyen sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy utóbbin is főszereplő legyen.

„Ez egy teljesen más világ, elsősorban a játék gyorsasága miatt, amihez folyamatosan alkalmazkodnom kell – beszélt jelenlegi kihívásairól Cseh Botond. – Ebből adódóan a döntéshozatal terén vannak még problémáim. A dobásbiztonságban is szeretnék előbbre lépni, de ugye ez is nagyban függ a ritmustól. Kevés időnk van az előkészítésre, amint megkapom a labdát, már el is kell engednem. Tavaly még bele tudtam kényelmesen állni a mozdulatba, az élvonalban erre már nincs esélyem. Bármilyen szépek is az elmúlt félév mutatói, statisztikája, azért ez egy hosszabb folyamat lesz, türelmesnek kell lennem önmagammal szemben is. Abban viszont nagy szerencsém volt, hogy amikor augusztus elején Szegedre költöztem, még csak a magyar játékosok vettek részt a munkában, így fokozatosan, egyre bővülő keretbe tudtam beilleszkedni. Ez utóbbi a befogadó közeg miatt viszonylag gyorsan, és kifejezetten jól sikerült. De a légiósokkal is nagyon jó a kapcsolatom, utóbbiaktól, nagyon sokat lehet tanulni. Ha formában vannak, egyszerűen más szintet képviselnek. Hihetetlenül jó a ritmusérzékük, pontosan tudják mikor, és hol kell lenniük, s ugyanez igaz a labda mozgásának kiszámítására is.”

Botond az idei szezon tizenhat mérkőzéséből tizenhaton lépett pályára, ebből tizenhárom alkalommal volt kezdő. 7,3-as pont- valamint 25,9-es percátlagával a szegediek legeredményesebb magyar játékosa, csupán az idegenlégiósok rendelkeznek jobb mutatókkal nála támadásban. A kiesés ellen küzdő szegediek számára tehát igen fontos a jelenléte. De vajon hogyan tervezi jövőjét a 199 centiméter magas bedobó?

„A közeljövőben mindenképpen a bennmaradás a cél, most erre koncentrálok én is. Jól érzem magam Szegeden, ráadásul az egyetemi tanulmányaimat is itt folytatom tovább. Hosszútávon persze én is szeretnék majd külföldre igazolni és egy napon a magyar válogatottal pályára lépni. Addig azonban hosszú az út, komolyan kell dolgoznom a céljaimért. Ebből a nyári alapozás során kaptam is ízelítőt, nagyon kemény felkészülésben volt részünk. De erre egyénként és csapatként egyaránt szükségünk volt, illetve van továbbra is” – tette hozzá Cseh Botond, aki az igazi önállósággal is a Tisza-parti városban ismerkedik, s ebben is a lehető legjobb irányban halad. Csapattársai és szülei segítségére minden helyzetben számíthat, bár a pályán kívül erre egyre ritkábban van szüksége. A palánk alatt pedig már eddig is bizonyította érettségét. 

Fotók: MKOSZ és Vasas Attila