Cseh és Pleesz helytállt az U19-es vb-n

Cseh Botond és Pleesz Ádám képviselte a Vasas Akadémiát a Debrecenben megrendezett U19-es férfi világbajnokságon, de a csapatban ott volt a DEAC-hoz tavaly átigazolt pasaréti nevelésű Várszegi Ádám is. A magyar válogatott két mérkőzést nyert, s végül a tizenhatodik helyen végzett, a legtöbb időt kosárlabdázónk, Cseh Botond töltötte a pályán.

A magyar U19-es férfi válogatott számára hatalmas kihívást jelentett a hazai rendezésű világbajnokság. A papírforma szerint a gyengébb csapatok közé tartozott a Váradi Kornél által irányított együttes, így a két győzelmes villámrajt nemcsak általános meglepetést okozott, de olyan elvárásokat is támasztott a gárdával szemben, amelyeknek szinte lehetetlen volt megfelelni. Korea és Argentína legyőzését követően a magyar fiatalok nem is tudtak több meccset nyerni, igaz a 13-16. helyért vívott találkozón, Madagaszkártól mindössze három pontos vereséget szenvedtek.

„Én úgy éreztem, hogy több volt a csapatban, jobb eredményt is elérhettünk volna, hiszen szoros meccseket játszottunk – értékelte a válogatott eredményét Cseh Botond, aki saját teljesítményére méltán lehet büszke, hiszen 24,8 perces pályán töltött idejével a leginkább foglalkoztatott magyar játékos volt. – Minden alkalommal meccsben voltunk, a törökök elleni kivételével reális esélyünk volt a győzelemre. A Japánok ellenit különösen sajnáltam, ott nem úgy álltunk bele a meccsbe, ahogy az első kettő megnyert esetében. Hiányzott a kellő energiaszint és kifejezetten rosszul kezdtünk. A folytatásban pedig már csak futottunk az eredmény után. Én személy szerint csalódott voltam a végeredmény miatt, de szerintem ezzel a többiek is így voltak. De ez nem igazán csökkentette azt az élményt, amelyet a vb-részvétel jelentett számomra.”


Cseh Botond (23) a felnőttek között szerzett hazai rutinja révén bátran támadta a gyűrűt a korosztályos világbajnokságon

 

A Vasas Akadémia másik játékosa, Pleesz Ádám kevesebb időt kapott társánál, ám így is több alkalommal kifejezetten hasznos tagja volt a magyar válogatottnak. A fiatal magas ember az esélyeket is kicsit másképp látta, mint Botond:

„Az előzetes esélylatolgatások során minket tartottak a leggyengébb csapatnak, ezért az volt a célkitűzésünk, hogy legalább egy meccset nyerjünk, a többin pedig pariban legyünk az ellenfeleinkkel. Én úgy gondolom, hogy a két győzelemmel még túl is teljesítettük az elvárásokat, amelyek ezt követően hirtelen ugrottak meg. A folytatásban mi is többet vártunk magunktól, de a közvélemény is. A végére érthető módon el is fáradtunk, hiszen nagy meccseket játszottunk. Éppen ezért nem is vagyok különösebben csalódott, ráadásul számomra már az is óriási dolog volt, hogy bekerültem a végső keretbe és részt vehettem egy világbajnokságon. Nagy élményekkel és sok-sok tapasztalattal zártam a vb-t.”

Mindkét kosárlabdázónk egyet értett abban, hogy a magyar válogatott elsősorban fizikálisan maradt el riválisaitól. Az ellenfelek magasabbak és erősebbek voltak náluk, ami viszont éppen Cseh Botondot és Pleesz Ádámot zavarta a legkevésbé, hiszen ők a 2022/23-as idényt már a Vasas Akadémia NBI/B-s felnőtt férfi csapatának teljesjogú tagjaként töltötték, és igen sok játékidőt kaptak Stephen Arigbabu vezetőedzőtől.

„A gyűrű támadásokban egészen jó voltam Debrecenben, de ennek is megvan a magyarázata. Ebben a mezőnyben sokkal bátrabban mentem befelé, mint a bajnoki meccseken, ahol felnőtt, erős férfiak álltak velem szemben hétről hétre – vont párhuzamot Cseh Botond a Vasas Akadémián idén szerzett igen fontos tapasztalatai és a világbajnokságon történtek között. – Biztosan előnyben voltam azokkal szemben, akik csak az U20-as bajnokságban játszanak. Én pedig nagyon pozitív évet zárhattam Pasaréten, a vártnál jóval több játéklehetőséget kaptam, amit szerintem meg is tudtam hálálni. Szeptembertől ugyan egyetemre készülök, azonban a kosárlabda marad a prioritás számomra, és egy újabb jó idényt szeretnék játszani a Vasas Akadémián.”


Pleesz Ádám (fehérben) számára sokat jelentett, hogy pályára léphetett a korosztályos világbajnokságon Debrecenben

 Pleesz Ádám ezzel szemben már meg is kezdte a felsőfokú tanulmányait és a vb-ről visszatérve azonnal vizsgáznia is kellett. Az ellenfelek fizikális fölényéről pedig Cseh Botondhoz hasonlóan nyilatkozott.

„Annak ellenére, hogy ez egy korosztályos világbajnokság volt, a magasság és az erő terén inkább a hazai felnőtt mezőnyhöz lehetett hasonlítani a színvonalat – foglalta össze debreceni tapasztalatait Pleesz Ádám. – Úgy érzem, hogy az NBI/B nagyon jól felkészített bennünket erre a vb-re, s még a csapatba kerülésnél is szerepet játszott az, hogy a Piros-csoportban kosaraztam végig az elmúlt idényt. Még akkor is, ha szerintem elég hullámzó volt az első szezonom. De az a lényeg, hogy a bajnokságban így is sokat játszhattam, és voltak nagyon jó pillanataim is. Visszatérve a fizikumra, természetesen én is szeretnék erősödni, a posztomhoz erre mindenképpen szükség lesz. Ami pedig a következő szezont illeti, tovább fiatalodik a csapat, mégis erős összeállításunk lesz. S bár a korosztályos vb miatt még nem volt lehetőségünk az új gárdával edzeni, úgy gondolom, hogy a rájátszás lesz számunkra a minimum, de az éremszerzés is ismét reális lehetőség. A második felnőtt szezonomban mindenestre szeretnék kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani.”

A tényekhez hozzá tartozik, hogy az U19-es világbajnokságon öt meccsen pályára lépő Várszegi Ádám is a Vasas Akadémián nevelkedett, ő tavaly éppen egyetemi tanulmányai miatt igazolt a DEAC-hoz.

Fotók: FIBA