A hatvanegyszeres magyar válogatott Nagy Zoli – a gyerekeknek Zoltán – egy éve szakmai vezetője a Vasas Akadémia férfi kosárlabda szakágának. 20 év németországi tartózkodás és munka után érkezett hozzánk a – kint kétszer az év edzőjének választott – szakember. 
Már az sem volt véletlen, hogy hozzánk. Mint ahogy semmi sem történt véletlenül az Akadémián a tavalyi év során sem, bármily nagy port kavart a kosárlabda társadalomban.
Az elmúlt egy év tapasztalatairól és a jövő terveiről kérdeztük a Vasas Akadémia szakmai arcát:
SJ: Szervusz Zoltán! Hogy vagy? J Ha jól tudom, minden gyerektől, a nyolc évestől a tizennyolc évesig, így várod el a köszöntést. Ez egy német szokás, vagy te vagy ilyen „tegeződős típus”?
NZ: A sportban az emberek általában tegezik egymást. A tisztelet nem ebből fakad, hanem abból, amit az asztalra leteszel. Amit adsz a fiúknak. Ezt ők megérzik; hogy te értük vagy, minden idegszáladdal rájuk figyelsz. Ma ilyet már ritkán és kevesen kapnak sajnos. Ezt tisztelik. Életük végéig emlékeznek majd rá. Nekem ez a tapasztalatom. A legnagyobb siker az, amit másokért teszünk.
SJ: Na és akkor hogy vagy? Komolyan gondoltam a kérdést! Hogy érzed a döntésedet ma, egy év távlatából. Hiszen hiába éltél itthon 30 évet, az elmúlt húszat nem itt töltötted. Azóta jó sok dolog megváltozottJ Egy kicsit ugrás volt a sötétbe neked ez a döntés?!
NZ: Emlékszel? Ezelőtt másfél évvel, Zalánnal kijöttetek hozzám Ulm-ba, személyesen is felvenni a kapcsolatot és megszondázni a lehetőségeket….
SJ: Igen, emlékszem. Le voltunk nyűgözve Zalánnal, de azt latolgattuk hazafelé a kocsiban, hogy nagyjából 1% az esélye, hogy haza tudunk csábítani…. egyrészt iszonyú lelkesítő volt látni téged, a módszereidet, másrészt rendkívül lelombozó volt, hogy azt gondoltuk akkor, te sosem jössz haza; nekünk ebből nem fog jutni egy morzsa semJ
NZ: És mégis itt vagyok. Több beszélgetés és néhány látogatás a Vasasnál segített végül dönteni. Egy év távlatából most már biztosan mondom, amit akkor csak sejtettem: jó hogy nem vesztettük el azt a tavalyi évet. Mindent meg tudtunk csinálni, ami ahhoz kellett, hogy az idei évet már 100%-osan tudjuk elkezdeni. Nem mondom, hogy könnyű év volt. De megérte. Ma már úgy gondolom, tavaly életem egyik legjobb, ha nem a legjobb döntését hoztam meg.
SJ: Ezt nagy örömmel hallom! A múlt nem is érdekes, mesélj egy kicsit a jövőről, a tervekről.
NZ: Először is el szeretném mondani, hogy ilyen erős stáb talán még Németországban sem volt, ami most összeállt itt az Akadémián. Ebbe beleértem a támogató tulajdonosi hátteret, a szakosztály igazgató elkötelezettségét és hozzáértését, a szakmai vezetést és az edzők felkészültségét illetve elkötelezettségét. Nagyszerű csapat jött össze, öröm minden nap bejönni dolgozni. Nagy dolog számomra Harald Stein (az új U16-os edző és felnőtt szakmai vezető… a szerk.) jövetele is. Ez is csak megerősített abban, amit eddig gondoltam az itteni munkáról.
Tavaly álmodtunk egy nagyot. Ez volt a jövetelem kulcsa; mert az Akadémia álma egybeesett az enyémmel. Ezt elkezdtük szép szisztematikusan felépíteni. Rengeteget dolgoztunk, de a java még hátra van. Tavaly megteremtettük a feltételeit, hogy idén már igazán keményen tudjunk dolgozni. Csak így van értelme. Én sosem szerettem a félmunkátJ De a munka most már végre a szakmáról szól, amit mindannyian imádunk. Olyan emberek jöttek össze, akiknek – talán nem túlzás azt mondani -, hogy ez az élete.
Az a küldetésünk, hogy a nálunk sportoló fiatalok kiemelkedő színvonalú alapképzést és felkészítést kapjanak a professzionális játékhoz. Azt gondolom, hogy ezt biztosítani tudjuk az infrastruktúránk kihasználásával, annak folyamatos fejlesztésével és persze a szakembergárdánkkal. Játékosaink fejlődése a budapesti és a magyar kosárlabda fejlődését is segíti. Ez is nagyon fontos. Kell a gyerekeknek a perspektíva.
Én a sok munkában hiszek. Bárhol dolgoztam eddig, csak ez hozott tartós eredményt. Az az álmunk és azért dolgozunk, hogy mi legyünk az ország vezető kosárlabda akadémiája. A cél, hogy Mustármag programunkra, a széles budapesti tömegbázisra támaszkodva, tudatos kiválasztási rendszerrel, egységes szakmai koncepciót követve, következetes munkával képezzük az U9 – U12 és az U13 – U16 korosztályokat – a felnőtt képzéssel (U18-U23) összehangoltan és együttműködve. Ez tulajdonképpen semmi csoda, ezt minden akadémia megfogalmazza. A csoda benne az a munka, amit mi edzők és a vezetőink nap, mint nap beleteszünk. Ez különböztet meg másoktól. Ezt a srácok is érzik. Én azt látom, hogy kezdik érezni, látni, mi az, amit elvárunk tőlük, sőt, továbbmegyek, érzik a változást és már ezt várják el maguktól is. Ez a kulcs. Ebben mi példát mutatunk.
A másik kulcs, hogy sportolóink mellett munkatársaink is érezzék a megbecsülésünket, elismerésünket, éppen ezért karrierjük építésében igyekszünk maximálisan támogatni őket.
A harmadik kulcs az őszinte, nyílt és egyértelmű kommunikáció. Azt gondolom és gondoljuk együtt a vezetői körrel, hogy a tudatos, megalkuvás nélküli munka és a folyamatos szakmai fejlődés eredményt hoz. Az egyértelmű feladatok és elvárások, a felelős munka, a rendszeres értékelés és a megbecsülés lehet az a struktúra, amely közelebb visz minket a kitűzött céljainkhoz.
A sport egy olyan szakma, ahol nincs megállás, nincs pihenés, nem dőlhetünk hátra egy jó eredmény után, mert mindig újabb és újabb megmérettetés vár ránk. Éppen ezért nálunk, ami biztos, az mindig a változás, méghozzá a fejlődés által.
SJ: Látom, a fejedben van minden. Úgy beszélsz erről, mint más a tegnapi megnyert BL döntőről.
NZ: Igen. Nagyon motivált vagyok, nagyon élvezem, ami most történik velünk. Engem a legjobban mindig az foglalkoztatott, azt tekintem hivatásomnak, hogyan lesz egy csetlő-botló kisfiúból U16-os válogatott versenyző és talán utána felnőtt válogatott játékos. Ezt most szervezett keretek között, vezetőként, az én módszerem szerint, valós és reális célokkal tűzdelve valósítjuk meg…. és vannak körülöttem támogatók, segítők, kollégák… és a gyerekek szeme is csillog. Mi kell ennél több? De komolyra fordítva a szót: mostanra elkészült a stratégiai terv, amit már gyakorlatilag betéve tudok. Határozott és világos céljaink vannak, amik meghatározzák és egyben meg is könnyítik a mindennapi döntéseinket. Rengeteg feladat vár még ránk, akár szervezeti, akár infrastrukturális, akár szakmai területről beszélünk. A konkrétumokkal most nem szeretnék senkit terhelni. Látni fogják az emberek rövidesen. Sőt, már most sokan látják, mert előtte nem látott mértékben áramlanak felénk a gyerekek és az edzők is, akik mind velünk szeretnének dolgozni.
SJ: Akkor nem fogunk unatkozni a következő években sem?
NZ: Nem. Nem kevés a feladat, de nem álmodtunk kicsit. Csak annyit mondhatok: Hajrá Vasas! Hajrá Kosárlabda!
SJ: Köszönöm a beszélgetést. Kicsit úgy érzem, mintha tegnap tényleg nyertünk volna valamitJ nagyon jó energiák jönnek tőled. Csak így tovább!
NZ: Köszönöm. Szerencsés embernek érzem magam, mert negyven éve azt csinálhatom, amit szeretek. A jó lehetőségek mindig megtaláltak. Hosszú távban tudtam gondolkodni. Ez nagyon fontos nekem. Egy mondat jutott még eszembe, amit ezúton is szeretnék veletek megosztani, tulajdonképpen ez vált a mottómmá az elmúlt évek alatt: nagyon fontos, hogy a fiatalokból jó kosarasokat képezzünk, de még fontosabb, hogy a kosarasokból nagyszerű fiatal emberek váljanak.
Cikk: Skoumál Judit
Fotó: Bornyi Márton