NB 1/B: Már 2021-re fókuszálva

NB 1/B, Piros csoport, mérkőzés beszámoló:

Rendhagyó módon az év utolsó két mérkőzését egy beszámolóban tálaljuk a Vasas Akadémia szimpatizánsai felé, hiszen ezen két mérkőzést a Hepp Kupa találkozóval egyetemben azért vállaltuk be még december végén minden szakmai ellenérv ellenére, hogy január 6. és február 7. között csak 10 meccset kelljen játszanunk 13 (vagy egy esetleges Hepp Kupa továbbjutás esetén 14) mérkőzés helyett, mely már folyamatos 2-3 naponta rendezendő meccsfolyamot jelentett volna óriási sérülés veszéllyel játékosainkra nézve, akik a kosárlabda mellett mind dolgoznak, illetve egyetemre, vagy középiskolába járnak, így alapvetően is dupla terhelésnek vannak kitéve. Bár a Hepp Kupa találkozót, illetve mindkét bajnoki meccset elveszítettük, de a játékunk meccsről meccsre fejlődött, így bizakodásra ad okot. A döntést a vereségek ellenére a csapat jövője miatt utólag is alaposnak és minden tekintetben körültekintőnek gondoljuk, még ha nem is volt jó mindig a COVID helyzet előtt szárnyaló csapatunkat edzetlenül, formán kívül látni és rengeteg – az edzés hiányból fakadó – alapvető hibát véteni, valamint a szünet előtti formájukat még nyomaiban sem hozó néhány játékosunkat önbizalom nélkül látni játszani. Nagyon reméljük ugyanakkor, hogy a karácsonyi szünet után az edzéseket újrakezdve megint felvesszük a ritmust és január elejére, közepére újra olyan formába lendülünk, hogy bármelyik ellenfelünkkel szemben méltán állunk ki győzelmi esélyekkel. Ennek persze alapvetése, hogy minden játékosunk hosszabb távon is egészséges maradjon, így mi mást kívánhatnánk az új évre mint azt, hogy a hónapok óta sérült listán, vagy sportorvosi engedély nélkül lévő játékosaink felgyógyuljanak és edzésbe álljanak, míg a többiek egészségesek legyenek és újra rendszeres, komoly edzésmunkából érkezzünk meg a mérkőzésekre. Ha így lesz, nyugodtan nézhetünk minden mérkőzés elébe…
Addig is Boldog Karácsonyt és Új Évet Mindenkinek!
 

Vasas Akadémia – BKG Príma 78-86 (20-27, 23-23, 18-14, 17-22)

Vasas Akadémia: Radics 12/3, Moravcsik 7/3, Sólyom B. 15/6, Barócsi Á. 4, Dormán B. 6. Csere: Kelenföldi 9, Farkas 6/6, , Boros M. 13/9, Debreceni D. 6, Lakatos M. -. Vezetőedző: Faragó Péter, edző: Stephen Aigbabu,

BKG Príma: Nagy Botond 37/21, Nagy Benedek 9/6, Radoncic A.19, Buzás B. 8/3 Armaghani Á. 6 Csere: Nagy S 3/3, Opre R. -, Reizer R. 4, Vezetőedző: Dr. Nagy Ágoston

Faragó Péter : Gratulálok a csapatnak, mert a második félidőben már kimondottan jól játszottunk. Jobb védekezés is párosult a jobb támadás mellé. Úgy gondolom, hogy sokkal jobban játszottunk mint az Újpest ellen, és várjuk a következő mérkőzést. Gratulálok a BKG-nak, nagyon jól játszottak, jó dobóformával, úgyhogy készülünk a keddi Honvéd elleni mérkőzésre és még egyszer a saját srácaimnak gratulálok, mert szerintem a vereség ellenére jó teljesítményt nyújtottunk.

Dr. Nagy Ágoston : Nagyon viszontagságos volt a készülésünk a héten, áramkimaradások miatt maradt el edzés. Annak ellenére úgy gondoltuk már a bajnokság elején, hogy ez meccs mivel év végi és utolsó meccs, ezért erre nagyon készülni kell. Azt kell tudni, hogy a Vasas játszik előttünk, ő adja nekünk az ellenfelet, tehát elég jól ismerjük őket. Nagyon örülök neki, hogy ezen a mérkőzésen már teljes csapattal tudtunk lenni, de azért a hátterünk nem volt annyira megnyugtató, úgyhogy a fiúknak elő kellett hozni a tarsolyból a tartalékokat mivel ők is érezték a mérkőzés tétjét.

 

Bp. Honvéd SE – Vasas Akadémia  83-79 (23-20, 20-21, 18-23, 22-15)

Bp. Honvéd SE: Stefán D.19/3, Pintér D. 5, Tóth B. 2, Kopácsi Á. 4, Szatmári. Zs -, Csere: Takács D. 11/3, Tichov D. 16/3, Kovács D. 2, Tanoh Dez A. 12, Bea B. 2, Szentirmai Á. 8, Kármán D. 2,

Vasas Akadémia: Moravcsik Á. 17/6, Sólyom B. 17/6, Radics G. 15/6, Kelenföldi D. 1, Barócsi Á. 8, Csere: Deebreceni D. 9, Boros M. 7/3, Dormán B. 5, Farkas A. -,, Vezetőedző: Faragó Péter, edző: Stephen Arigbabu,

Puskás Artúr : A szavak emberének tartom magam, de lassan elfogynak a jelzőim a csapatom teljesítményét illetően. Kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni róluk, egészen embertelen, csodálatosan felemelő és mellkas szétvető büszkeség amit irántuk, miattuk érzek. Egytől egyik óriási sportemberek, akiknek a tehetsége, a csapatot átjáró kollektív pozitivizmussal összeadódva, megsokszorozódik. Honnan tudtak erőt meríteni és az eddig mindig vesztünket jelentő pocsék triplázás ellenére legyőzni egy fantasztikus játékoskerettel és edző duóval rendelkező riválist? Nem tudom. Amit az utóbbi három hónapban beletettek szakmailag és emberileg az előtt csak emelni tudom a kalapomat. Köszönöm nekik, hogy az edzőjük lehetek, hálás vagyok, rengeteget tanulhattam tőlük. Végezetül szeretnék Boldog, békés, családi körben eltöltött Karácsonyt és erőben, lelki békében gazdag 2021-et kívánni Mindenkinek.

Faragó Péter : Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez. Mi túl sok hibát vétettünk ahhoz, hogy meccset lehessen nyerni

Fotó: Bornyi Márton