NB I/B – A bronzéremért játszhatunk

Az elődöntő harmadik összecsapását is az NKA Pécs csapata nyerte, amely így a lehető legrövidebb úton jutott az NBI/B Piros csoportjának play-off döntőjébe. Akadémistáink az utolsó percig küzdöttek, amiért mindenképpen dicséret illeti őket. A bronzéremért a MAFC lesz az ellenfelünk.

FÉRFI NBI/B Piros csoport. Playoff. Elődöntő. 3. mérkőzés

NKA Pécs – Vasas Akadémia 93-79 (25-10, 19-28, 27-18, 22-23)

NKA: Benke (4), Kerpel-Fronius (21/6), Kollár (17/3), Djordjevic (17), Meleg (10). Csere: Meszlényi (16/6), Sherer (5), Rátvay (2), Lados (1).

Vasas: Moravcsik (3), Cseh (11), Radics (6), Andrássy (10), Fekete (5/3). Csere: Medve (8/6), Farkas (14/9), Bagó (12), Kelemen, Dormán, Pleesz (2), Marcikic (8/6).


Két magabiztos győzelmet követően természetesen az NKA Pécs volt a döntőbe jutásért vívott párharc harmadik mérkőzésének esélyese. Akadémistáink ennek ellenére bíztak a fordítás lehetőségében és nem léptek feltett kézzel pályára.

Az első pontot egy tripla formájában ugyan a házigazdák szerezték, de Andrássy Géza gyorsan válaszolt, majd Cseh Botond sem késlekedett a pécsi kosarakra adott felelettel, így három pontos hátrányban voltunk a 3. perc elején. A következő két percben azonban sorra elhibáztuk a támadásainkat, míg a Rátgéber Akadémia játékosai nyolc pontot szórtak. Az 5. percre így már tizeneggyel vezettek. A házigazdák jó sorozatát Cseh szakította meg, ám ismét a vendéglátók kerültek lépéselőnybe, és a negyedet végül tizenötpontos hátránnyal zártuk.

A második játékrészt is a pécsiek kezdték jobban, a 14. perc végére húszpontos előnyre tettek szert. Ám ekkor egyre jobban feljavultunk a védekezésben, és a támadásainkat is pontosabban vezettük. A ritmusváltás megzavarta ellenfelünket, dobásaik kimaradtak. A 17. percben Farkas Attila triplája nyomán végre egyszámjegyűre faragtuk a hátrányunkat (36-27). Sajnos nem örülhettünk túl sokáig, a vendéglátók még időben rendezték soraikat, s újból kezdtek elhúzni tőlünk. Farkas távolijával, majd Marcikic Leon és Bagó Martin kosaraival azonban ismételten nyolc pontra jöttünk vissza. Két másodperccel a szünet előtt pedig Farkas sikeres betörésével, majd az azon felül megítélt büntetője értékesítésével már csak hat pont volt a különbség.

A pihenőt követően folytatódott a csata, s úgy tűnt, igenis van keresnivalónk a Rátgéber Akadémia otthonában. Hat pontnál azonban nem tudtunk közelebb kerülni, majd a negyed közepétől, ismét nőni kezdett a pécsiek előnye. A 28. percben már tizenkilenc ponttal vezettek.

A negyedik negyed Bagó kosarával indult, majd Farkas talált be kétszer, a 35. percre mégis ismét húsz pontosra nőtt a vendéglátók előnye. Akadémistáink azonban még ekkor sem adták fel lélekben a küzdelmet, Marcikic két triplájával, Cseh büntetőivel, és Marcikic vamint Radics duplájával kilenc pontosra faragtuk a hátrányunkat. Ekkor még két perc volt hátra, tehát egyáltalán nem tűnt lehetetlen küldetésnek az egyenlítés. A házigazdák azonban minden találatunkra válaszoltak, s így a nem tudtunk többé közelebb kerülni hozzájuk.

Az NKA Pécs csapata ezzel 3-0-ra nyerte az elődöntős párharcot, és az elsőségért szállhat harcba a PVSK gárdájával szemben, míg mi a bronzéremért játszhatunk a MAFC ellenében.

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Gratulálunk a Rátgéber Akadémiának a döntőbe jutáshoz. Ha az egész sorozatot nézzük, akkor megérdemelt volt a győzelmük. Sok sikert kívánunk nekik a fináléban! Ezúton szeretnék a csapatomnak is gratulálni a példamutató küzdőszelleméhez és a „soha ne add fel” mentalitásához! Egy nagyon rossz kezdés után sikerült visszajönnünk a játékba, ám amikor már az volt az érzésünk, hogy átvehetjük a meccs irányítását, a Rátgéber Akadémia azonnal válaszolt. Egy ilyen csapat ellen negyven percet kellett volna végig játszanunk ahhoz, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Ismétlem, a vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatomra!”

Fotók: NKA Pécs

Cikk: Gy. Szabó Csilla