A sérülés miatt több kulcsjátékosát is nélkülöző férfi gárdánk nagy küzdelemben maradt alul Jászberényben, az új szezon nyitómeccsén. A második félidőben hiába szereztünk több pontot ellenfelünknél, az elsőben kialakult hátrányunkat nem tudtuk már ledolgozni.
FÉRFI NBI/B Piros-csoport. Alapszakasz. 1. forduló
Jászberényi KSE – Vasas Akadémia 91-82 (31-25, 20-13, 20-21, 20-23)
JKSE: Csaba (27/12), Kinney (27/12), Geröly (8/6), Pucz (6/6), Zsók (3). Csere: Kámán (11/3), Cvijin (8/6), Hőgye (1), Német, Szálkai.
Vasas: Bérces (17/15), Takács (16/6), Pleesz G. (13/6), Olasz (10), Pleesz Á. Csere: Andrássy (17), Krasovec (4), Makkos (5), Zöldi.
Mozgalmasan indult a jászberényi nyitómérkőzés, amelynek első negyede bővelkedett a kosarakban. Irányítónk Takács Dániel gyorsan vezetést szerzett, amire nyomban válaszoltak a házigazdák, majd ismét Takács volt eredményes az 1. perc végén (2-5). A hazaiak dobásai a 3. perctől lettek pontosabbak, ennek köszönhetően előbb egyenlítettek (5-5), majd fordítottak (8-5). Olasz Ádám kosarával jöttünk vissza egyetlen pontra (8-7), ám ismét a házigazdák percei következtek (13-7). Takács duplájával a 4. perc végén négyre csökkent a hátrányunk, BércesDániel triplájával pedig egyetlen egyre (13-12). Az egyenlítés és a fordítás Andrássy Gézanevéhez fűződött (13-14). A házigazdák egy triplával vették vissza a vezetést, ám Andrássy ismét remekül forgolódott a palánk alatt, faultolták, ő pedig mindkét büntetőt értékesítette (16-16). A folytatásban felváltva estek a kosarak, a jászberényiek azért kerültek lépéselőnybe, mert jobban céloztak a hárompontos vonalon kívülről (21-20). Krasovec Ádám és Makkos Dávid azonban egyenlítettek (24-24). Az utolsó percben viszont a hazaiaknak jött ki jobban a lépés, és hatpontos vezetéssel zárták a negyedet.
A második negyedben folytatódott a nagy csata, a jászberényiek 3-6 ponttal vezettek, de PleeszGergő, Andrássy, Olasz és Krasovec kosaraival tartottuk magunkat egészen a 19. percig. Ekkor nyolcra nőtt a házigazdák előnye (46-38), majd három sikeres akciót is vezettek, így a félidőre tizenhárom pontos vezetéssel vonulhattak.
A második félidő Bérces triplájával indult, amelyet mindkét oldalon egy-egy újabb hárompontos követett, a mi részünkről Takács volt távolról eredményes. A 23. percben Pleesz Gergő előbb a javára megítélt két büntetőt érvényesítette, majd ismét távolról talált be. Hozzá ismét Bércescsatlakozott egy duplával, s ezzel a 24. percre három pontnyira csökkent a hátrányunk. A házigazdák ekkor ismét lendületbe jöttek és Takács, valamint Olasz találatai ellenére a 27. percben újból tíz ponttal vezettek (65-55). Két perccel később Olasz és Makkos kosaraival ismét hatra jöttünk vissza (65-59), ám a jászberényiek a legjobb pillanatokban találtak be távolról. Kétszer is (71-59).
Bérces nagyon kitett magáért a negyedik negyed kezdetén, három triplát is szórt, majd kicsit később Pleesz Gergő, Takács és Andrássy csatlakozott hozzá, s ezzel három pontnyira csökkent a hátrányunk (78-75). De a vendéglátók sem nézték tétlenül a felzárkózást, ők is be-betaláltak, így a 36. percre állandósult a négypontos különbség (83-79). A találkozó végén is folytatódott a tripla-párbaj, az utolsó fél percnek 86-82-es állás mellett vágtak neki a csapatok. A Jászberény azonban többször is büntetőhöz jutott, játékosaik ezeket biztos kézzel értékesítették, s ezzel el is dőlt a találkozó sorsa.
Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:
„Először is gratulálni szeretnék a jászberényiek megérdemelt győzelméhez! Végig nagy intenzitással, ugyanakkor végtelenül következetesen játszottak, ennek lett eredménye a sikerük. Az első félidőben ötvenegy pontot kaptunk, ami lendületet és önbizalmat adott az ellenfelünknek. Ez volt a fő oka a vereségünknek. Annak ellenére, hogy a második félidőben sikerült visszajönnünk és még a győzelemhez is közel kerültünk. Tanulságként tekintünk a mai mérkőzésre, azon dolgozunk a továbbiakban, hogy a meccsek legelső perctől kezdve bebiztosítsuk magunkat.”
Fotók: Bóbis Erika /JKSE
Cikk: Gy.Szabó Csilla