Stephen Arigbabu a Vasas Akadémia új edzője

 

 

 

Újabb nemzetközileg jegyzett sportszakemberrel bővült a Vasas Akadémia stábja, hiszen a német válogatott játékosaként világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes, edzőként pedig többek között Dirk Bauermannal is dolgozó Stephen Arigbabu csatlakozik a Vasas Akadémia U18-U20 és felnőtt stábjához a junior csapat vezetőedzőjeként, a magas játékosok egyéni képző edzőjeként, illetve az U20 és felnőtt csapat edzői team tagjaként.
 
Stephen a Dirk Nowitzki által fémjelzett generáció tagjaként ért el komoly sikereket Németország képviseletében, ahol 166 alkalommal játszott felnőtt válogatottként. Klub pályafutása alatt Németország mellett játszott több évig Görögországban, illetve Olaszországban is, az Alba Berlin tagjaként bajnok és kupagyőztes is lett, 2004-ben pedig az MBC Weisenfeld csapatával FIBA Eurocup győztes volt.
 
Játékos pályafutása végeztével dolgozott ProB és ProA csapatoknál is vezetőedzőként és másodedzőként (legutoljára a Szolnok kupaellenfelénél, a s. Oliver Würzburg-nál), emellett 2013-2015 között a Német U18 válogatott, 2016 óta pedig az Egyetemi, illetve A2 válogatottként aposztrofált „B” válogatott mellett dolgozott, dolgozik másodedzőként, így most nyáron is a német csapat mellett van.
 
Akadémiánkra Harald Stein szakmai igazgató, külföldi képző edző invitálására érkezett és a döntését a következőkkel indokolta:
 
– A döntésemet könnyen hoztam meg, hiszen a Vasas Akadémián eltöltött idő alatt meggyőződhettem, hogy az itt dolgozó edzők és stáb, valamint a szervezet is nagyon komoly szintet képvisel, emellett pedig rendkívül elhivatott mindenki. Németországban is dolgoztam a 18 éves korosztállyal és nagyon várom már, hogy megoszthassam a tudásomat és tapasztalatomat a fiatal játékosokkal, ezért is fogadtam el az ajánlatot. Végül, de nem utolsósorban a Németországban és Európában rendkívül elismert Harald Stein személye garancia számomra az európai színvonalú munkához és egy nagy faktor volt természetesen a döntésemben.
 
Welcome Stephen!