U11: Jól játszottunk, de tudunk még jobban

U11-es bajnokság Budapesti terület 4. forduló, Kozma Norbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia U11 – Vasas Amazonok 87 – 39 (18-11, 24-12, 23-9, 22-7)

Vasas: Borosnyai 19, Bálint 17, Szöllősi 14, Tompa 11, Klemencsics 7, Sborgi 6, Skoumál 5, Bori 3, Galavits 3, Nógrádi 1, Pap 1, Nagy

A szezonban először játszottunk tétmérkőzésen házi rangadót, a Vasas lányai ellen, akik a C csoportból indulva küzdötték fel magukat az A csoportba. Az első perctől fogva gyorsan játszottunk, támadásban csupán a sok pontatlan passz miatt nem kerültünk nagyobb előnybe, illetve a kihagyott ziccerek száma volt magasabb a kelleténél. Sok indítási lehetőségünk adódott, viszont nem tudtuk jó százalékkal kihasználni e két okból. Felállt védelem ellen szépen tudtunk játszani, egy-két passz és befutás után szinte minden alkalommal helyzetbe kerültünk, amikor gyorsan mozgattunk a labdát, és 1:1-ből is szépen támadtuk a gyűrűt. A technikai és taktikai elemeket amiket gyakoroltunk, sokszor nagyon jól meg tudtuk valósítani, szép megoldásokat láthattunk a fiúktól. Elégedettek lehetünk, ugyanakkor tudnunk kell, hogy miben tudunk javulni, fejlődni minden alkalommal. A kihagyott ziccereink, eladott labdáink számát csökkenteni, gyorsabban mozgatni a labdát, és a labdás és labda nélküli emberek védésében kell fejlődnünk elsősorban. 

 

Budapesti Honvéd SE/A – Vasas Akadémia U11 60 – 89 (10-23, 31-24, 6-26, 13-16)

Vasas: Szöllősi 21, Borosnyai 17, Bálint 12, Klemencsics 9, Pap 7, Skoumál 6, Tompa 6, Nagy 4, Matuz 3, Galavits 2, Sborgi 1, Ertl 1

Ahogy az előző forduló beszámolójában is írtam, a Honvéd csapatával minden fordulóban találkoztunk, ez most sem volt másképp. Az előző fordulókhoz hasonlóan most is meglátszott rajtunk az első félidőben, hogy nem volt pihenő a két meccs között, viszont ehhez képest jó sebességgel játszottunk. Ezen a mérkőzésen is sok szép helyzetet tudtunk kreálni, és többnyire igyekeztünk agresszívan védekezni, amiből gyorsabb lábú ellenfeleink párszor megvertek minket, de az összkép tetszett. A félidei büntetőket nagyon szépen értékesítettük, de maradt a különbség a harmadik negyed kezdetére, amikor viszont  a meccs legjobb negyedét játszottuk, és 20 ponttal tudtuk növelni a különbséget, itt dőlt el a kimenetel számunkra. Váltottunk a sebességen, az odafigyelésen, és a védekezésen, ez jelentette a különbséget. 

A forduló eredményéhez és játékához gratulálok, és ahhoz is, hogy mind a két mérkőzésen a második félidőben tudtunk energiát meríteni, és lendületet szerezni a végén. Legközelebb ismét a Honvéddal, illetve a Csatával játszunk, akiket már szintén ismerünk.

Fotó: Bornyi Márton