U12: Nem bírtuk erővel

U12-es bajnokság, Budapesti terület, 4. forduló, Palánk Bálint vezetőedző beszámolója:

Vasas U12 – BEAC Újbuda KA 62-42 (10-12, 20-9, 4-6 büntetők, 12-8, 16-7)
Vasas: György 12, Ondima 9, Sass 1, Csillag 5, Bertényi T -, Rónai 5, Lovas -, Balogh -, Nagy Zs 3, Bertényi M -, Rosta 12, Hanzély 15.
 
A mérkőzés elején a befejezéseink pontatlanok voltak, 10-2-re lépett meg az ellenfél. Időkérés, „fejmosás”, majd 12-10-re zárkóztunk a negyed végére. Aztán a második negyedben robbantottunk, 6 perc alatt 12-0-t futottunk, jól védekeztünk, és gyorsindításokkal, és végre pontos befejezésekkel sikerült erre az előnyre szert tenni. A második félidőben is tudtuk tartani a lendületet, mindkét fennmaradó negyedet megnyerve magabiztosan vertük meg a szimpatikus és ügyesen kosarazó BEAC csapatát.
 
Kőbányai Darazsak/A – Vasas U12 57-38 (14-3, 14-16 5-4 büntetők, 8-6, 16-9)
Vasas: György 13, Sass 1, Ondima 3, Csillag 9, Bertényi T 1, Rónai -, Lovas 2, Balogh 1, Nagy Zs -, Bertényi M 1, Hanzély 5, Zsidek 2.
 
Megint rosszul kezdtünk, és beigazolódott amit már korábban is írtam, valamint a srácoknak többször is mondtam. Egyszer majd lesz, hogy ekkora hátrányból nem fogunk tudni visszajönni. Ez most bekövetkezett, vannak rajtunk kívülálló okai is, valamint olyanok is, amiben a mi kezünk is vastagon benne van. Egyszerűen kevesek voltunk, főként a második félidőben lábbal már nem bírtuk, és fejben is elfáradtunk, mert rendre olyan gyermeteg hibákat vétettünk, amelyek nem jellemzők a csapatra. Annak ellenére, hogy nem ment a játék, valamint fáradtak voltunk, egy pillanatra sem adtuk fel, és volt karaktere a csapatnak. Gratulálok a Kőbányának és a játékosainknak is!
 
Fotó: Bornyi Márton