Regionális Fiú Serdülő Bajnokság, Alapszakasz, Kozma Norbert vezetőedző beszámolója:

Mafc/B – Vasas Akadémia/B 60-72 (14-32, 19-6, 14-19, 13-15)
Vasas: Kiss 18/3, Bató 16, Galavits 15/9, De La Barrera 8/3, Kollár 5, Lovas 5, Nyúl-Zákányi 2, Scal 2, András N. 1, András Á., Világi, Németh
Sűrűn indult az év, már túl vagyunk egy nemzetközi tornán, és egyből az alapszakasz utolsó fordulóján is. Biztos volt, hogy a harmadik helyen zárjuk a csoportot, ennek ellenére úgy álltunk ehhez a két mérkőzéshez, hogy szeretnénk nyerni, és így belemenni a keresztjátékba. Ez a Mafc ellen többnyire sikerült, a második negyedet kivéve úgy játszottunk, ahogy tudunk, jó ritmusban és kellő harciassággal. Egyedül a büntetőzésünk hagyott maga után kívánnivalót, de sok szép megoldást mutattunk, és végül nyerni tudtunk.
Vasas Akadémia/B – Budapesti Honvéd/A 74-52 (27-12, 13-16, 12-11, 22-13)
Vasas: Pap 21/6, Kiss 17, Világi 7/3, Kollár 6/3, Galavits 5/3, Lovas 4, Kelényi 4, András Á. 4, Németh 2, Nyúl-Zákányi 2, Scal 1, De La Barrera 1,
Bár a Honvédban több hiányzó is volt, nem feltett kezekkel jöttek a meccsre ahogy az várható volt, így voltak periódusok, amikor nekünk kellett sebességet váltani. A meccs sok hullámheggyel és völggyel folyt le, de Így is mindenkinek sikerült elegendő játékidőt adni, amivel élt is a csapat. Végül éppen több mint 20 pont lett a különbség így erősen zártuk a szezon első felét. Gratulálok a csapatomnak,
Hajrá Vasas!