Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Rájátszás, 1. forduló, Nagy Zoltán edző beszámolója:

Serdülő B csapatunk a hétvégén Körmenden kezdte meg szereplését a főtábla rájátszásában. A három mérkőzésből egyet sikerült megnyernünk, ugyanakkor a másik két találkozón is voltak olyan periódusok és negyedek, amelyekben eredményesen és biztatóan kosárlabdáztunk.
Gratuláció jár fiatal csapatunknak, hiszen idősebb, fizikálisan erősebb ellenfelekkel szemben is nagyszerűen helytálltak. Volt olyan mérkőzés, ahol a szívük vitte őket előre, és egy már elúszni látszó találkozót sikerült megfordítaniuk. Elismerés illeti ellenfeleinket is, akik mindhárom mérkőzésen komoly kihívás elé állítottak bennünket, illetve több esetben meg is leckéztettek minket.
A tornát a házigazdák ellen kezdtük, akik ellen fizikalitásban alulmaradtunk. Szervezett, technikás támadójátékukkal minden védekezési hibánkat megbüntették. Időnként megcsillant a remény, hogy szorossá tegyük a mérkőzést, ám az első negyedben összeszedett tetemes hátrányunkat már nem sikerült ledolgoznunk.
A tornát a pécsiek ellen zártuk. A magabiztos első félidő után szinte mindenki biztos győzelemre számított – ellenfelünket leszámítva. A pécsiek hatalmas energiával, agresszív védekezéssel lepték meg csapatunkat, a harmadik negyedben felzárkóztak, és igazi krimivé változtatták a mérkőzést. Felvettük a ritmust, mindkét csapat minden labdáért harcolt. Bár a mérkőzés sokáig inkább az ellenfélnek állt, végül a szerencse mellénk szegődött. Egyik csapat sem érdemelt volna vereséget.
Úgy gondolom, a folytatásban is hasonlóan tanulságos fordulók várnak játékosainkra és a csapatra. Már az első kör megmutatta, hogy van mit ellesni más csapatoktól, és bőven van hová fejlődnünk támadásban és védekezésben egyaránt.