U14/A: Becsülettel küzdöttünk az utolsó percig

Nemzeti Serdülő Bajnokság Alapszakasz, 4. forduló, Bosnyák Jácint vezetőedző beszámolója:

 

MAFC/A – VASAS AKADÉMIA/A 67:62 (20:10, 9:17, 20:18, 18:17)

Cseh Botond 5, Kovács Simon 8, Szász Kevin 14, Tóth Balázs 2, Pleesz Gergő 4, Pleesz Ádám 10, Jámbor Marcell 8, Tóth Vilmos, Koloszár Bence 4, Bérces Dániel, Agócs Bence 2, Deiana Sergio 5

Kifejezetten jól kezdtük a mérkőzést. Az 5. percig egyben volt a védekezésünk, jó ritmusban játszottunk. Pár elkapkodott támadás és sikertelen befejezés azonban nagyobb lélegzetnyi előnyhöz juttatta ellenfelünket. A második negyedben ezt sikerült ledolgozni, újra nyitottá tettük a mérkőzést.

A második félidőben végig fej-fej mellett haladt a két csapat. Sajnos nem tudtunk felülkerekedni, egyrészt a támadásainkban nem volt annyira szerencsénk, a védekezésünkben pedig minden figyelmetlenségünket büntette a hazai csapat.

Végül pár ponttal maradtunk alul, de végig tisztességesen játszottunk, és becsülettel küzdöttünk az utolsó pillanatig!

Hajrá Vasas!!!

Fotó: Bornyi Márton