U14/A: Virgácsot nem, de mikulás csomagot sem érdemlünk

Christmas Cup Ostrava 2019, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

A hétvégén az Ostrava-i Christmas Cup-ra látogattunk, hogy megméressük magunkat cseh ellenfelekkel szemben.

BC Vysocina – Vasas Akadémia/A 57-55 (15-22, 20-9, 17-16, 5-8)

Vasas: Sávolt Á.14, Kozári G. 11, Mondovics D. 7, Békési M. 5, Gerlits A. 4, Kiss-luczai B. 3, Ménesi M. 3, Szabó S. 3, Láposi M. 2, Váradi Á. 2, Bucskó Z. 1.

Első mérkőzésünket kellő harcosság és pontossággal kezdtük, aminek hét pontos vezetés lett az eredménye. Sajnos a folytatás már nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nagyon sok lehetőséget adtunk ellenfelünknek, akik második, sokszor harmadik szándékból szerezték a pontjaik többségét. Sajnáltam, hogy a felállt védelem elleni jó védekezésünket, nem tudtuk megkoronázni egy jó lepattanóval, ehelyett inkább egymásra várva néztük végig, ahogy ellenfeleink összeszedik a támadó lepattanókat és pontokat szereznek. A mérkőzés előtt fölállított céljainkat, nem a kellő hatékonysággal valósítottuk meg, így egy nyerhető mérkőzésen, két pontos vereséget szenvedtünk. Viszont nagy dicséret illeti a csapatot, hogy az utazás és korai kezdés ellenére igen élesen kezdtük a meccset, ennek nagyon örültem. Következhetett a Nymburk csapata.

 

Nymburk – Vasas Akadémia/A 67-63 (11-22, 15-13, 23-10, 18-18)

Vasas: Kozári G. 17, Bucskó Z. 9, Zentay Zs. 8, Gerlits A. 7, Sávolt Á. 7, Mondovics D. 4, Szabó S. 4, Váradi Á. 4, Békési M. 2, Kiss-luczai B. 1.

Hasonló forgatókönyv mentén zajlottak az események, de itt már hosszabb ideig tudtunk koncentrálni. Azonban sajnos talán túl korán hittük el, hogy ez a meccs megvan, aminek következtében a harmadik negyedben, kiengedtük a mérkőzés irányítását a kezünkből. Pillanatok alatt már az ellenfélnél volt az előny, amit sajnos nem sikerült visszaszereznünk. Újból előjöttek olyan hibák, amik könnyen orvosolhatóak, viszont kellően harcos és pontos végrehajtásuk elengedhetetlen (kizárás, elszakadás). Elszalasztottunk egy újabb esélyt a tornán való első győzelmünk megszerzésére. Következhetett a torna legerősebb csapata.

 

NH Ostrava – Vasas Akadémia/A 66-46 (13-10, 16-10, 16-11, 21-15)

Vasas: Gerlits A. 9, Bucskó Z. 8, Sávolt Á. 8, Kozári G.6, Láposi M 5, Mondovics D. 3, Zentay Zs. 3, Békési M. 2, Ménesi M. 2.

Fontos volt, hogy már az első perctől meg tudjuk állítani ellenfelünket és megnehezítsük a dolgukat. Az első negyed közepén még vezettünk is, de a negyed végére utolértek bennünket. Nagyon koncentráltak voltak a fiúk, ez tetszett. Jó volt látni, hogy ellenfelünknek okoztunk egy kis meglepetést a keménységünkkel. Azonban ahogyan teltek a percek ellenfelünk egy lépéssel sajnos mindig előttünk járt, de nem adtuk fel és hasznos mérkőzést játszottunk. Külön öröm volt, hogy – a húsz pontos különbség ellenére- mi játszottuk velük a legszorosabb meccset.

 

BK Snakes Ostrava – Vasas Akadémia/A 36-44 (8-20, 11-2, 9-13, 8-9)

Vasas: Ménesi M. 14, Váradi Á. 12, Bucskó Z. 9, Gerlits A. 5, Sávolt Á. 4.

Kifejezetten izgalmas mérkőzést játszottunk a hazai csapattal. Folyamatosan változott, hogy melyik csapat irányítja a mérkőzést. Nagyon tetszett, hogy a jó kezdés után, majd az ellenfél feltámadása után sikerült visszavennünk a mérkőzés irányítását. Nagyon örültem annak, hogy érkeztek nem várt, meglepetésszerű jó teljesítmények, amik átsegítettek bennünket a nehéz időszakokon. Mindig volt valaki, aki pontot szerzett, amikor a legjobban kellett. Ez volt a legkoncentráltabb mérkőzésünk, ha így játszottunk volna az első két mérkőzésünkön, garantáltam jobb helyezést érünk el. Persze a sportban nincsen „ha”, de jelzésként azért mindenképpen megemlítendő.

 

Vasas Akadémia/A – Soproni Sportiskola 34-46 (10-10, 7-14, 9-9, 8-13)

Vasas: Sávolt Á. 9, Váradi Á. 6, Bucskó Z. 5, Gerlits A. 4, Mondovics D. 3, Békési M. 2, Láposi M. 2, Szabó S. 2, Ménesi M. 1.

Álmosan, energia nélkül, csak úgy tettünk a pályán, mintha kosárlabdázni szeretnénk. Ez a mérkőzés komoly tanulópénz volt a számunkra. A harmadik negyed közepére közelítettük meg azt az állapotot, ami a fejlődésünket szolgálhatná. Meg kell értenünk, hogy nem létezik ajándékba kapott győzelem. Minden mérkőzés alkalmával, csak az a miénk, amiért megküzdünk, megharcolunk. Pont olyan eredmény született, mint amennyi energiát beletettünk. Sok minden kifogást lehetne sorolni, de ez nem a mi stílusunk.

Összefoglalásként, nem minden rossz, amikor nem sikerül nyernünk, illetve nem is minden jó amikor sikerül. Nagyon hasznos volt a torna, láttunk egy az átlag magyar mentalitásnál egy harcosabb kosárlabda kultúrát, amit magunkévá téve, biztosan hozzá fog segíteni majd bennünket ahhoz, hogy jobb csapattá váljunk. Egy hét múlva már az országoson kell bizonyítanunk, így nincs más hátra, mint levonni a tanulságokat és a tapasztalatok birtokában visszatalálni a helyes útra. Ez a csapat képes rá, ebben teljes mértékben biztos vagyok!