U14/B – Fontos győzelmek féltávnál

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Alapszakasz, Alsóház – budapesti csoport, Márkus Attila vezetőedző beszámolója:

U14/B csapatunk a serdülő bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzéseit játszotta. Az utolsó fordulóban – pihenő csapatként – már nem lesz lehetőségünk befolyásolni az alapszakasz végeredményét. Ennek tudatában léptünk pályára. Célunk nem lehetett más, mint hibátlanul lehozni az utolsó három mérkőzést. 

Vasas Akadémia/B-Budapesti Honvéd/B 93-43 (28-18, 21-5, 21-14, 23-6) 

Vasas: Borosnyai S. 18, Szöllősi M. 16/3, Nagy B. 13, Gomes D. 11, Galavits L. 10, Bartal B. 4, Bálint A. B. 4, Pap D. 4, Szokolik G. 4, Tompa G. 3, Sborgi D. 3, Akbulut M. P. 3

Egyik legfőbb riválisunk ellen léptünk pályára és ennek megfelelően nagyon koncentrált és kiegyensúlyozott teljesítményt sikerült nyújtani. A páratlan negyedekben a védekezésünk helyenként szétesett, de ettől függetlenül a mi akaratunk érvényesült a pályán. A meggyőző csapat teljesítményből mindenki egyformán kivette a részét, így egy nagyarányú, megérdemelt győzelem született.    

Vasas Akadémia/B-Óbudai Kaszások/B 94-54 (15-13, 37-8, 25-12, 17-21) 

Vasas: Borosnyai S. 20/3, Bálint A. B. 15, Sborgi D. 14, Gomes D. 13, Szoklik G. 10/6, Galavits L. 8, Tompa G. 4, Akbulut M. 4, Pap D. 3/3, Bori N. 3/3, KlemencsicsD. -, Skoumál G. –

A Kaszások fiatalabb serdülői ellen feszült mérkőzést játszottunk. Kulcsjátékosainkat az elmúlt hetek sorozatterhelésének következtében próbáltuk pihentetni. A 2. negyedben a jó védekezésünknek és ellenfelünk hibáinak köszönhetően sikerült jelentős előnyt kialakítani, amit a mérkőzés végéig a fegyelmezett támadójátékunknak köszönhetően sikeresen megőriztünk. A vártnál könnyebb és nagyobb arányú győzelem született, ami nem feltétlen tükrözi a valós erőviszonyokat, de ez semmit nem von le a csapat meggyőző teljesítményéből.

Budapesti Honvéd/B-Vasas Akadémia/B 74-97 (17-23, 25-24, 15-28, 17-22)

Vasas: Borosnyai S. 21, Galavits L. 16, Szöllősi M. 12, Radácsi A. 12, Bálint A. B. 11, Sborgi D. 11, Gomes D. 7, Szokolik G. 3/3, Klemencsics D. 2, Tompa G. 2, Bori N. -, Akbulut M. –

A két mérkőzésünk között nem volt pihenő, ami az idény során először fordult elő. Az előző mérkőzés elsősorban mentálisan okozott nehézséget a fiúknak, de alapvetően ez sem szolgálhat magyarázatként a kilengéseinkre, amiket elsősorban védekezésben követtünk el. Főként a 2. negyedben ütközött ki az egész éves fáradtság a fiúkon, ami sorozatos rossz döntésekben és rossz vállalásokban nyilvánult meg. A szünetben rendezni tudtuk a sorainkat és sikerült rendet tenni a fejekben. A futóversenyt felváltotta egy jóval taktikusabb, céltudatosabb játék, ami az eredményben is visszaköszönt. Kevesebb eladott labdával, kialakított helyzetekkel és stabil védekezéssel zártuk az év utolsó mérkőzését. Az előző mérkőzéshez képest kisebb különbséggel diadalmaskodtunk, mégis sokkal értékesebb ez a győzelem, hiszen a mérkőzésen belül felül tudtunk kerekedni egy igen rossz perióduson.

  Összegezve: 7 győzelemmel és 1 vereséggel zártuk az alsóházi alapszakaszt, amivel – az utolsó fordulótól függetlenül – elértük a kitűzött célunkat és bejutottunk a serdülő bajnokság Főtáblájára. Tisztába vagyunk vele, hogy továbbra sem dőlhetünk hátra, hiszen sokat kell még dolgoznunk, hogy megálljuk a helyünket az ország legjobb 32 csapata között.  Hajrá Vasas!