U14/B: Helyenként komoly ellenállást tanúsítottunk az egy évvel idősebbek ellen

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Alapszakasz I. forduló, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia “B” – Kiss Lenke KS 38 – 93 (10-16, 17-19, 4 – 33, 7 – 25)

Sárik-Veress M. 8, Kiss-Luczai B. 5, Kiss-Leizer G. 4, Kozári G. 4, Ménesi M.
4, Sávolt Á. 4, Kalmár A. 3, Klötz F. 3, Bucskó Z. 2, Zentay Zs. 1.

Az első negyedet maximális koncentrációval és akarattal játszottuk, azonban -talán az
izgatottságnak is betudhatóan-, sok hiba csúszott az átadásokba, befejezésekbe. Ellenfelünk egy
jól felkészített, jó szerkezettel bíró csapat volt. Szerencsére nem is kíméltek minket, egész pályás
letámadással tisztelték meg a fiúkat, amit alkalmanként sikerült is átjátszanunk. Talán pont emiatt,
amikor a srácok elhitték, hogy van keresni valójuk a mérkőzésen egy ilyen ellenféllel szemben,
szép megoldások születtek.
A második negyedben, nagyon tetszett a hozzáállása a fiúknak. Megalkuvást nem tűrően mentek
előre, keményen védekeztek. Sajnos ennek ellenére, a másik csapat magasemberével szemben –
főleg lepattanózásban-, többször is alulmaradtunk. A második szándékból szerzett pontoknak
köszönhetően, nem tudtunk közelebb zárkózni, de nagyon jó volt látni azt az elszántságot, amit a
pályára vittünk. Ennek köszönhetően “csak“ nyolc ponttal vezetett az ellenfél a félidőben.
Sajnos a harmadik negyedben keményített az ellenfelünk és mi se tudtuk pályára vinni azt, amire
ez a csapat képes. Sok könnyű kosarat szereztek, ami megpecsételte a mérkőzés kimenetelét.
A negyedik negyed mondhatni tét nélkül zajlott, de nem számunkra. A sok hiba ellenére továbbra
is mindent megtettünk, hogy a maximumot kihozzuk a mérkőzésből. A nagy hátrány ellenére se
adtuk föl és törekedtünk arra, hogy minél több mindent megvalósítsunk a gyakorolt elemekből.
Összességében egy jó csapattal néztünk szembe, de egyelőre a fizikai korlátokat nem tudtuk
legyőzni. A fejlődésünk szempontjából kiváló meccset játszottunk és most már láthatjuk, hogy
csak a kemény munka adhat esélyt arra, hogy fel tudjuk venni a versenyt az idősebb és jól
felkészített csapatok ellen. Nagyon tetszett a csapat bátorsága, valamint az, hogy rengeteg
tudatosan jól végrehajtott elem köszönt vissza az edzésekről.

Vasas Akadémia “B” – Gödi SE 69-74 (14-22, 17-15, 19-28, 19-9)

Sárik-Veress M. 32, Kozári G. 13, Kiss-Leizer G. 8, Sávolt Á. 5, Zentay Zs.
4, Kiss-Luczai B. 3, Bucskó Z. 2, Ménesi M. 2.

Az első mérkőzésünkön kialakult eredmény folyamán a harmadik helyért játszhattunk a
csoportban. A srácoknak sikerült túllendülniük az első meccs okozta negatív érzéseken és újult
erővel mentek neki a következő ellenfelüknek. Jól kezdtük a mérkőzést, de sajnos ellépnünk nem
sikerült, pedig jól kialakítottuk a helyzeteinket. Ezt az ellenfelünk ki is használta és el is léptek
tőlünk. Kiegyenlített játék folyt a pályán, de nyolc ponttal, ellenfelünknél volt az előny.
A második negyedben -hiába az ellenfél igen termetes centere-, sikerült bemutatni azt amire
képes ez a csapat. Nagyon keményen védekeztünk, labdákat szereztünk és sikerült könnyű
kosarakat is dobnunk, ami meghozta a magabiztosságot a felállt védelem elleni játékhoz is. Ebben
a negyedben is többször sikerült jó döntéseket hozni, mind a befutások, mind az átadások terén.
A küzdésünknek és az akaratunknak meg is lett az eredménye. A második negyed végén,
esélyünk volt 4 pontra zárkózni, de a dobásunk kimaradt és az ellenfél büntetett. Így hat pont lett
közte.
A harmadik negyedet jól kezdtük, sikerült ráijesztenünk ellenfelünkre és két pontra feljönni, de
sajnos újra magukra találtak a gödiek és egy 8-0-ás rohammal visszaállították a különbséget.
Sajnos csak Kozári Geri két pontosa volt a válaszunk erre a rohamra, amit egy újabb 8-0 követett.
Erre csak a két Gergőnek volt válasza, gyors egymásutánban szereztek hat pontot. Sajnos
ellenfelünket ez nem törte meg és egy újabb 6-0-ás rohamot indított. Ekkor már kicsit bátrabban
játszottunk és csatlakozott a pontdobóinkhoz Sárik-Veress Marci is, azonban ezt a negyedet
kilenc ponttal a Gödi csapat nyerte, ezzel 15 pontra növelve a két csapat közti különbséget.
Következhetett az utolsó negyed. A csapatot dícséri, hogy a megnövekedett különbség ellenére
sem adtuk föl, ez inkább feltüzelt bennünket. A torna folyamán talán legjobban és a legnagyobb
pontossággal védekeztünk, aminek meg is lett az eredménye. Végre nekünk is sikerült labdákat
szerezni és egy 8-0-ás rohamot bemutatni. Ennek következtében a felállt védelem elleni játékunk
is jól működött. Sikerült nyílttá tenni a mérkőzést. Sajnos az ellenfél öt pontos vezetésénél
kimaradt a két pontos kísérletünk, amit ki is használt a Göd és két higgadt büntetővel újra hét
pont lett közte. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, de a győzelem egyelőre még várat magára.

Fotó: Bornyi Márton