U16/B – Sikeres visszavágó!

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Rájátszás, Dian Gergő vezetőedző beszámolója:

 
Vasas Akadémia/B – Budapesti Honvéd SE/B 66-60 (12-14, 25-12, 11-17, 18-17)
 
Vasas: Pap-Kovál B. 15, Haberland Á. 12/6, Mucsi B. 10, Ertl D. 9, Vargyas B. 8/6, Mónus V. 6, Bucskó Z. 4, Vigassy B. 2, Balogh K. -, Temesvári K. -, Zentai P. –
 
Szinte teljes kerettel, végre egészségesen tudtunk kiállni szerdán a Honvéd/B elleni visszavágón, ahol az első meccs alapján tudtuk, izgalmas találkozóra lesz kilátás. Az elmúlt időszak munkájában tapasztalható pozitívabb irányú elmozdulás az első percektől kezdve meglátszódott a pályán: bár akadtak rossz vagy kevésbé jó döntések, és még mindig be-becsúsztak technikai hibák, amikből ki nem kényszerített eladott labdáink lettek, az összképpel elégedett voltam. Noha a második negyedben megszerzett előnyünket nem tudtuk megtartani – az alacsony szerkezet kipróbálása nem igazán működött a nagyszünet után –, a záró játékrész közepére pedig szinte egálra zárkóztak a vendégek, a végjátékot sikerült fegyelmezetten, magabiztosan lehoznunk, így végül 6 pontos győzelemnek örülhettünk.

Mindenképpen ki kell emeljem a mérkőzés egyik legnagyobb pozitívumát, amivel mind az A, mind a B csapatunknál gyakran küszködünk: a negatív periódusokat, a hullámvölgyeket ezúttal rövidre tudtuk zárni, nem ragadtunk bele percekig, így többnyire végig kontrollálni tudtuk a játékot. Emellett abszolút dicsérendő, hogy egyetlen büntetőt hagytunk ki az egész meccs során, ami szintén sokat számít, főleg egy szorosabb találkozón.

Az eredményből lelkileg, a mutatott játékból pedig szakmailag tudunk építkezni tovább. Köszönjük a Honvédnak a mérkőzést, mindig örömteli egy felkészült és jól dolgozó csapattal találkozni! Sikeres munkát kívánunk nekik a szezon hátralévő részére!

Folytatjuk a munkát: hajrá Vasas!