U16/B: 300! – rendezte Zack Snyder

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság Selejtező II., Katona Róbert edző beszámolója:

Néhány hetet követően folytathattuk a harcot a Nemzeti Fiú Országos Kadet Bajnokság legjobb 16-os mezőnyébe való bekerülésért. A hétvégi szereplésünket talán legjobban egy filmhez tudnám hasonlítani, aminek a címe nem mást a „300”. Úgy küzdöttünk a hétvégén, mint a spártai katonák a túlerőben levő perzsákkal szemben. A győzelmek most elmaradtak, viszont a csapat hozzáállása fantasztikus volt, aminek köszönhetően a hétvégi célunkat is teljesíteni tudtok.

 

Kecskeméti KA / A – Vasas Akadémia/B 110-41 (24-11, 28-6, 26-6, 32-16)

Vasas: Gerlits A. 13, Szabó S. 8, Kiss-Luczai B. 7, Láposi M. 4, Zentay Zs. 4, Békési M. 3, Bucskó Z. 2.

Az első mérkőzésünkön rögtön az U16 korosztály egyik kiemelkedő erősségű és szerkezetű csapatával találkozhattunk. A kecskeméti csapat uralta a mérkőzést. Nagyon szűk rotációval játszottunk, mivel a kilenc játékosból csak hét ember volt fizikálisan alkalmas a játékra. Sokszor sikerült jó védekezéssel megállítanunk a támadásaikat, de a második illetve harmadik szándékból történő próbálkozásaik rendre utat találtak a gyűrűnkbe. Harcosságban felvettük velük a versenyt, viszont fizikai és mennyiségi túlerővel nem bírtunk.

 

Szombathely SI KA/A – Vasas Akadémia/B 89-32 (32-11, 20-7, 23-3, 15-11)

Vasas: Gerlits A. 15, Bucskó Z. 10, Szabó S. 4, Zentay Zs. 2, Láposi M. 1.

A második mérkőzésünk némileg hasonló volt. Amellett, hogy továbbra is rengeteg támadó lepattanót engedtünk ellenfelünknek – amiből rendre kaptuk a pontokat -, az elzárás-leválás védekezésünk reakciója nagyon jól működött. A gyors leválás még gyakran meglepett minket, viszont láttam bíztató jeleket a gyenge oldali védekezésünk kapcsán. Következhetett a hasonló sorsot bejárt újpesti csapat elleni küzdelem.

 

Vasas Akadémia/B – Újpest-MT/A 85-71 (20-30, 14-22, 23-16, 14-17)

Vasas: Gerlits A. 24/3, Bucskó Z. 21, Szabó S. 13/3, Láposi M. 7, Zentay Zs. 6.

Nem kezdtük elég élesen a meccset, illetve túlságosan jó fiúként próbáltunk védekezni. Támadásban viszont gyorsan mozgattuk a labdát, aminek köszönhetően jó támadásaink voltak, ennek nagyon örültem. A korrekt védekezési stílusunk, valamint a túl oldal sokszor pontatlan szabálytalan védekezése sajnos meghozta ellenfelünk önbizalmát, amivel a félidőre majd húsz pontos hátrányt szedtünk össze. A harmadik negyedben felkeményedtünk és megfordítottuk a meccs képét. Hatalmas akarat és küzdés, ez jellemezte a csapatot. Brávó! A negyedik negyedre elfáradtunk, nem is csoda!

Gratulálok a csapatomnak, mivel vették a bátorságot és harcoltak a körülmények ellenére is. Nem keresték a kifogásokat, csak igyekeztek mindent megtenni a pályán! Minden percet kihasználtunk a parketten azért, hogy tovább fejlődhessünk. Az eredmény ellenére is, nagyon büszke vagyok a srácokra!

Fotó: Bornyi Márton