U16/B – Hullámvölgy

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Rájátszás, Róth Norbert edző beszámolója:

NKA Pécs/B –  Vasas Akadémia/B  91-70 (34-13, 27-15, 13-25, 17-17)

Vasas: Korompay H. 16, Sass L. 15, Maszlag T. 11, Müller M. 10, Bükki D. 8, Imre M. 1, Kiss B. 6, Reményi B. 4, Kovács L. -, Elek D. -, 

Vasárnap délután folytattuk  idegenbeli szereplésünket, egy 10 fős kerettel megérkezve Pécsre az egyik legnagyobb ellenfelünkhöz. Az első félidőben nem sikerült mozgósítani azt a rengeteg energiát az egyéni védekezésben amire képes a csapatunk, kissé úgy tűnt beletörődtünk abba, hogy leindítanak, és kintről jó százalékkal dob ellenünk a pécsi együttes. A második félidőben egy teljesen más felfogásban hatalmasat küzdve sikerült agresszívabb védekezést vinni a pályára. 31 pontos hátrányból sikerült 10 pontot lefaragni a harmadik negyedben. Sajnos a 20 pontos különbség megmaradt a mérkőzés végéig. Az utolsó negyedben kissé alább hagyott a lendületünk, viszont így is sikerült 17-17-re alakítani a szerzett pontokat.  A legfőbb feladat a szezon végére az lesz, hogy a mérkőzéseink első percétől kezdve tudjuk azt a csapatvédekezést pályán tartani amivel az elmúlt két fordulóban eredményes tudott lenni csapatunk.