U16/B – Nem sikerült a bravúr

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Alapszakasz, Róth Norbert vezetőedző beszámolója:


VASAS Akadémia U16/B – SZEDEÁK U16/A  68 -75 (8-18, 26-18, 22-14, 12-25)

Vasas: Kovács L. 25, Hallgató G. 14, Chapman M. 11, Badinier M. 10, Tóth Z. 4, Bóné L. 4, Hamar A. -, Nagy B. -, Dávid R. -, Karai B. -, Mitr.-Sz. K. -, Studniczky Cs. -,

Az idei utolsó előtti mérkőzésünkön a szegedi együttes ellen léptünk pályára, akik ellen idegenben 20 ponttal kaptunk ki, szóval felt volt adva a lecke, az volt a célunk, hogy keményebb védekezéssel és gyorsabb támadással szorosabb eredményt érjünk el. Az első játékrészben kissé megilletődötten támadtunk, ez a negyed végi eredményen is látszott.

A változást a második negyedben a csapatvédekezésünk minőségének változása jelentette, mert több passzt, tudtunk megszerezni, illetve több támadó és védőlepattanó esett hozzánk, ezeket próbáltuk kosarakra váltani gyorsindításokból.

Izgalmasnak ígérkezett a mérkőzés második fele, fej-fej mellett a két csapat a harmadik negyedben, és a vezetést is sikerült többször magunkhoz ragadni, aminek nagyon örültem, mert az előző találkozóhoz képest egy nagy előrelépést jelentett, hogy tudtunk változtatni védekezésben.

Az utolsó játékrészben sok közeli dobásunk kimaradt és felállt védelem ellen kevésszer érvényesült egy-egy játékunk után az üres helyzetből vállalt dobásunk. A másik térfélen pedig nehézkes volt a védő lepattanó szerzés-kizárás megvalósítása. Többnyire második szándékból kaptuk a kosarakat, jól érvényesítette 1:1 ellen és gyűrű alatt fizikális fölényét a Szeged.

Összességében nagyon hasznos, élvezetes, küzdelem volt, az előző mérkőzés és ez is egyaránt. Reméljük fogunk még egymás ellen játszani!

 Hajrá VASAS!