U16/B: Sima győzelem motiváció nélkül

Fiú Kadet Regionális Közép régió, Felsőház, Sárosi Bulcsú vezetőedző beszámolója:

Zsíros Akadémia Kőbánya/B – Vasas Akadémia/B 33:80 (8:11, 6:23, 9:22, 10:24)

Vasas: Konta 4, Dunai 6, HORVÁTH B. 11/3, Honti B. 5, KELEMEN 9.

Csere: Aruwa 6/6, BARTHA ZS. 12, KISS 8/3, Tóth 1, RÁCZ 6, Kovács 5, TITTMANN 7/3.

Soron következő regionális mérkőzésünket a középházból feljutó, velünk egyidős Kőbánya/B-vel játszottuk.
Elkezdődött a meccs, de csak játszogattunk. Tettük, vettük, csináltuk, amit kell, de nem volt benne se érzelem, se lendület, se keménység. Bartha Zsombort leszámítva mindenkiről elmondható volt, hogy versenyzés nélkül sportol.

A második negyedben Tóth Balázs pályára lépésével, majd Rácz Tamás visszaállásával jelentősen javult a helyzet ezen a téren és a 15.percben (amikor még egy beszédes 16:11-es Vasas vezetést mutatott a tábla) egy 15:0-ás futás vette kezdetét. Horváth Boti könnyű pontokra váltotta a kiharcolt lehetőségeket, így örömmel konstatálhattuk, hogy végre felébredtünk téli álmunkból!
A térfélcserét követően elég egyoldalú lett a játék, ellenfelünk egy része nagyon elfáradt, a másik része pedig a holnapi kiemelt mérkőzése miatt már kevesebbet játszott.

A stílusváltásunkat követően – 25 perc alatt – sikerült 64 pontot dobni és csak 22-őt kapni. Ehhez gratulálok, azt viszont nem értem, mi tartotta vissza a csapatot attól, hogy már az első perctől kezdve ebben a szellemben teljesítsen? Ez ugyanis nem ellenfél és eredmény függő! Szomorú vagyok, hogy április közepén még ilyesmiről kell beszélnünk!

 
Fotó: Bornyi Márton