U16/B: Tovább meneteltünk

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Alapszakasz, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Múlt hét szerdán Jászberénybe látogattunk, ahol Lehel Kosársuli vendégeként a célunk az volt, hogy bebiztosítsuk a „D” csoportban megszerzett IV. helyünket, valamint életben tartsuk a III. hely megszerzésének lehetőségét.

Lehel Kosársuli – Vasas Akadémia/B 63-74 (22-20, 16-23, 13-16, 12-15)

Vasas: Váradi Á. 18/3, Szabó S. 16/12, Gerlits A 11/6, Rosta P. 8, Kozári G. 6, Ménesi M. 5., Bucskó Z. 4, Kiss-Leizer G. 4, Kiss-Luczai B. 2, György J., Mungufeni B.

A feldobást követően magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és bátran jól kezdtük a mérkőzést. Már 6 ponttal is vezettünk, amikor az ellenfél pontgyárosa magára talált és gyors egymásutánban bevágott három triplát. Még időben érkezett a jelzés, hogy egy pillanatig sem lankadhat a figyelmünk vele szemben. Az első negyed még a hazaik 2 pontos vezetésével zárult. A második negyed is hasonlóan zajlott, már 8 ponttal is vezettünk, amiből 5 pont maradt meg a félidőre. A harmadik negyedben igyekeztünk keményíteni a védekezésünkön, de ezen a napon, csak alkalmanként sikerült megvalósítani az általam elképzelt keménységet és pontosságot. Így csak 8 pontos előnnyel fordultunk az utolsó negyedre. Ez sajnos meghozta ellenfelünk önbizalmát és a hazai pálya előnyeinek köszönhetően a 36.percre 3 pontra sikerült zárkózniuk. Azonban a csapatnak mint mindig, helyén volt a szíve és 8 ponttal sikerült válaszolnunk ellenfelünk feltámadási kísérletére. Nagy terhelésen vagyunk túl, így a kicsit döcögősebb teljesítmény is érthető. Ez megmutatkozott a számokban is, mivel 26 labdát adtunk el, ami nem teljes mértékben ellenfelünk védekezésének volt köszönhető. A pozitív oldalon pedig említést érdemel, hogy 50%-al dobtuk a hárompontosokat, ami kiváló teljesítmény. Örülünk, hogy győzelemmel hangolódhattunk a MAFC/A elleni visszavágóra. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!

Fotó: Bornyi Márton