U16/B: Vegyes érzések az utolsó regionális meccsen

Fiú Kadet Regionális Közép régió, Felsőház, Sárosi Bulcsú vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia/B – Zsíros Akadémia Kőbánya/B 89:67 (25:17, 20:21, 23:17, 21:12)

Vasas: Konta 3/3, RÁCZ 13/9, Horváth B. 8, HONTI B. 16/3, Kovács 5/3.

Csere: DUNAI 9, Bartha Zs. 4, Faragó 10, Radics 4, Gászner 9/9, Aruwa, TÓTH B. 8/3.

A szezon utolsó regionális mérkőzésén a Kőbányát fogadtuk. A meccsek sűrűsége miatt páran pihenőt kaptak, így – perclimit mellett – ebben a kiírásban idén először került csapatba a Gászner-Radics-Faragó trió. A célunk az volt, hogy gyakoroljunk és élesedjünk a közelgő Országos Döntőre.
Az utóbbi mérkőzések tanulságaként, szerettünk volna erősen kezdeni és nem beragadni az első negyedben. Ez sikerült is, hiszen 7:0-al nyitottunk. Kár, hogy a kezdeti lendület megtört pár könnyű kosár miatt, – a Kőbánya átmenetileg még vezetni is tudott – de a 11.percig összességében még így is rendben mentek a dolgaink. A tíz pontos vezetés birtokában kissé könnyelműek kezdtünk lenni, vagy inkább fegyelmezetlenek, hiszen a visszarendeződés hibáiból olcsó pontokat adományoztunk a gyorsan és ügyesen játszó vendégeknek. Egy 9:0-ás rohammal ránk is ijesztettek és ismét lőtávon belülre kerültek.
A térfélcsere után megint rákapcsoltunk és a 10:2-es kezdés gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. (57:42) A továbbiakban még kétszer benéztek tíz alá a „Darazsak”, de mélyebbre már nem jutottak, a különbség az idő haladtával hízni kezdett.

Végig erősen pattanóztunk, kifejezetten jól dobtunk és ritmusosan játszottunk a zóna ellen, de árnyat vetettek minderre az óvodás módon bekapott kosarak és a bosszantó eladott labdák.
A Regionális Bajnokság ezzel lezárult a számunkra. A mai találkozó ugyan nem csak a „2003-as törzsgárdáé” volt, de bárhogy nézzük, 18 meccsen maradtunk veretlenek a szezon során. Viszonylag ritka, hogy egy csapat vesztett meccs nélkül abszolvál egy teljes évet, ehhez mindenképpen gratulálok, pláne annak tükrében, hogy itt sem az eredményesség volt a fő célunk, hanem az állandó játéklehetőség biztosítása!

 
Fotó: Bornyi Márton