U18 – A csapategység hozta meg a juniorok ezüstjét

A tavalyi, arannyal felérő bronzérmet követően, idén még magasabbra tette a lécet Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia fiú juniorcsapatának vezetőedzője, s végül a dobogó második fokáig vezette tanítványait. A német szakember szerint ismét a kemény munka eredménye a siker, bár azt nem garantálja, hogy jövőre már aranyéremmel büszkélkedhet az aktuális U18-as gárda.

A számszerű eredmény alapján kézzel fogható a fejlődés. Ön is így gondolja?

Azért ez a csapat egy másik csapat, akkor is, ha néhány játékos megmaradt a tavalyi gárdából. De az tény, hogy borzasztóan örülünk az ezüstéremnek, egyértelműen meglepetésként könyveljük el, a srácok túlteljesítették az elvárásokat.

Mi volt ez az elvárás?

Egyértelműen a nyolcas döntőben szereplés. Hogy ezt követően mi történik, azért azt az igen sajátságos megrendezési forma is befolyásolhatta volna. A jelenlegi szabályok szerint lejátszod az egész szezont, elérsz egy helyezést, ami a későbbiek során egyáltalán nem számít, s a legjobb nyolc között még a három meccsből szerzett két győzelemmel is simán búcsúzhatsz. A debreceni fináléban így mi sem tudtunk más tenni, lépésről lépésre haladtunk, előbb a MAFC-ot, majd a Falcot vertük. Ám ahhoz, hogy ott legyünk az elődöntőben, a velünk egy csoportban lévő Sopronnak is meg kellett mindkét meccsét nyernie. Szerencsére tudták mi a dolguk, és így két győzelemmel és egy vereséggel biztosítottuk helyünket a legjobb négy között.

Az elődöntőben két ponttal verték a Honvédot. Mekkora szerepet játszott ebben a szerencse?

Szerintem ezen a találkozón is a kemény munka hozta meg gyümölcsét. Az alapszakaszban megvertük őket, így tudtuk, hogy nyerhetünk is ellenük. Borzalmasan kezdtük a meccset, a honvéd tizenkilenc-egyes vezetéssel indított, de talpra álltunk, visszajöttünk a mérkőzésbe és rengeteg energiát fektettünk a fordításba. Pedig nem volt könnyű elhinni, hogy egy ilyen mély gödörből is ki tudunk mászni. Sikerült, így ezt követően a kétpontos győzelem már semmiképpen sem írható a szerencse számlájára. Sokkal inkább az erőfeszítéseink egyenes következménye. Számunkra ez volt a szezon meccse.


A döntőben megérdemelt soproni siker született Debrecenben

A soproniak ellen nem sikerült a bravúr, a csoportban, majd az aranymeccsen is vereséget szenvedtünk tőlük. Ennyivel jobbak voltak a mezőnynél?

Jók voltak, ehhez semmi kétség nem férhet, de az alapszakasz során azért őket is megvertük. Igaz, Pasaréten, ahol a sajátos körülmények miatt mindig is érvényesül a hazai pálya előnye. Összességében azonban nagyon jól játszottunk, így a döntő sem volt előre lefutott. Tudtuk, hogy nagyon kemények, igazi csapatkén működnek együtt, egy kiváló edző irányításával. S bár vannak kiemelkedő egyéniségeik, mint Csendes, Csátaljay vagy Lakatos, leginkább az összjátékban múltak felül minket. Az aranymeccsen természetesen mindenki nyerni akar, s ha negyven perc után te veszítesz, akkor érthető módon csalódott vagy. De én már az öltözőben szívből gratuláltam a fiúknak, s most is úgy gondolom, büszkék lehetnek magukra. A debreceni fináléban azonban vitathatatlanul a Sopron volt a legjobb, még az egyik legnagyobb favoritot, a Rátgéber Akadémiát is legyőzték. Megérdemelték a bajnoki címet.

Mi volt a mi erősségünk ebben a szezonban?

Ahogy tavaly, úgy idén is azt gondolom, a kemény munka eredménye ez a siker. De ha a részletekről beszélünk, akkor mindenképpen a csapategységet kell az erősségünként megemlíteni. Nem mintha nem lennének egyénileg is képzett, jó kosárlabdázóink, de nem hiszem, hogy a mi játékosállományunk volt a bajnokság legerősebbike. A csapaton belüli összetartó erő azonban tökéletesre fejlődött az idény második felére, mindenki elfogadta a helyét és a szerepét. Ebben persze nekem is volt részem, de azt azért látni kell, hogy egy vezethető, irányítható társaságról beszélünk, amely maximálisan elfogadta az általam kérteket. Persze az év során voltak hullámvölgyek és hegyek, összességében azonban remekül teljesítettünk.


Pleesz Ádám (balról) a debreceni U18-as finálé “All Star” csapatában is helyet kapott

Kik jártak élen ebben a menetelésben?

Nem szeretnék senkit név szerint kiemelni, mert ahogy mondtam, ez az eredmény az együttes valamennyi tagját dicséri. A nagy csatákban, nehéz helyzetekben, mindig más és más állt a gárda élére. Volt, hogy Cseh Botond, vagy Pleesz Ádám, máskor pedig Várszegi Ádám vagy épp Major Bulcsú. Ha bárkit külön megdicsérnék, az nem lenne tisztességes a többiekkel szemben, akik szintén a saját legjobbjukat tették hozzá a sikerhez. Akiket viszont nagyon is szeretnék megnevezni, azok a munkámat segítő szakemberek, Harald Stein, Katona Róbert, Kárpáti Dániel, Ujhelyi Gyula, Nagy Zoltán és Mészáros Zalán. S végül, de nem utolsó sorban a gyúró Bárány Levente, aki úgy jött velünk Debrecenbe, hogy az állapotos felesége mellett lett volna helye. A csapatmunka tehát a vezetésben is tökéletes volt, nemcsak a fiúk között a pályán.

Mit vár ezektől a srácoktól immáron a nagyok között?

Nem aggódom egyikükért sem, nagyon jó alapokat kaptak az akadémián. Várszegi után, most Cseh és Pleesz is csatlakozik a felnőttekhez, utóbbiak karrierjében ez egy jelentős lépés lesz. A junior és a felnőtt férfi kosárlabda között ugyanis hatalmas a különbség, a játékosok húszas éveik derekán érik el a legjobb formájukat, ők pedig idén lépték csak át a nagykorúság küszöbét.

Két Pasaréten töltött sikeres év után, mire számít az új szezonban?

Jó lenne az eddigi ütemben haladni tovább, hiszen az új juniorcsapat is erősnek ígérkezik. De bármennyire is szeretnék, előre nem ígérhetek aranyérmet, hiszen ahhoz tényleg mindennek tökéletesen kellene sikerülnie. A házigazda debreceniek például a kulcsjátékosuk sérülése miatt a négybe sem jutottak be. Az idei szereplést megismételni sem lesz könnyű, nemhogy túlteljesíteni. De rajtunk biztosan nem fog múlni. Ugyanolyan keményen dolgozunk tovább, ahogy eddig.

Fotók: Vasas Akadémia és hunbasket

Cikk: Gy.Szabó Csilla