U18 – A jó védekezésünk hozta a hazai győzelmet

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Alapszakasz, Harald Stein vezetőedző beszámolója:

 
Vasas Akadémia/A – Kecskeméti KA  57-49 (8-17, 19-10, 11-15, 19-7)
 
Vasas: Kiss-Leizer G. 16, Bérces D. 15, Szilágyi Á. 13/6, Bartos G. 8/6, Pleesz G. 3/3, Bartha Sz. 2, Bucskó Z. -, Gerlits A. -, Ménesi M. -, Nagy Zs. -, Sárik-Veress M. -, Szabó S. –
 
Az idei hetedik meccsünket a Kecskemét ellen játszottuk otthon. Az első negyedet elég gyengén kezdtük, sok közeli befejezést hagytunk a kecskeméti centereknek és nem nagyon akart összeállni a támadásunk se, így hamar összeszedtünk egy kis hátrányt. A második negyedben elég jól védekeztünk mindössze 10 pontot hagytunk az ellenfélnek és ezzel a félidőre sikerült is kiegyenlíteni. A harmadik negyed elején megint küszködtünk de egy időkérés után visszarázódtunk a meccsbe. Az utolsó negyedben beállt a Kecskemét zónázni de a gyors labdaforgatásunknak köszönhetően mindig megtaláltuk a lyukat a védelemben ezért könnyű kosarakat tudtunk szerezni. Ezen felül kiválóan védekeztünk és hét percig nem tudtak pontot dobni. A végeredmény 49-57 lett nekünk. Egy nagyon szép győzelmet zsebeltünk be.