U18: Eredményes utánpótlás hét

Fiú junior bajnokság Felsőházi rájátszás, Faragó Péter vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia – Debreceni KA 70-69 ( 25-4, 16-21, 17-19, 12-25)

Vasas: RADICS 11, MEZŐDI 13/9, Horváth 15/6, BARTHA 10,KÓDOR 10.

Cserék: Gászner 4, Veres -, Jenei 5, hanzély-, Somogyi 2.

Első felsőházi playoff meccsünkre készülődtünk. Az alapszakasz és playoff között sem vesztegettük az időt, U18-as játékosaink az U20 meccseken fejlődhettek. A Debrecen a másik csoportból érkezett, fontos mindig hogy a a hazai meccsek jelentősége ilyenkor felértékelődik, hiszen egymás elleni eredményeket hoznak a csapatok magukkal és viszik majd a 8-as főtáblára. Számunkra nagyon előnyösen kezdődött a mérkőzés. Kódor Tomi gyors poziciós 6 pontja megnyitotta a területet a betörésekre. Radics Gerzson nagyon eredményesen bontott és találta meg társait, Meződi Patrik pedig 3-ból 3 alkalommal volt triplán eredményes. Ezen kívül a másik oldalon a lepattanózásunk és védekezésünk extrán működött a Debrecen pedig nem is nagyon talált be. A második negyedben kiengedni látszódtunk kissé. Félidei 33-17-es lepattanó arányunkat kiengedtük a végére majdnem egálra, és e mellé nagyon pontatlanok voltunk a 24 eladott labdánkkal, bár ennek nagy része betudható a nagy rohanásnak. A végére kezdtünk elfogyni és fejben is fáradni látszottunk. Statikusan, labda nélküli mozgás nélkül próbáltuk bontani őket és a mezőnyszázalékunk is leromlott. A végén 2.2 másodperccel a vége előtt még védekeznünk kellett a meccsért, ami sikerült is, a Debrecen nem tudott kosarat szerezni. Az elején nagyra fújt lufink a végén kissé leeresztett, de maradt még benne némi levegő. Fontos első győzelem volt, sok hibával de jó védekezéssel. Gratulálok a csapatnak.

 

Vasas Akadémia – Szolnoki KA  70-55 ( 13-13, 20-13, 15-11, 22-18)

Vasas: RADICS 19, HORVÁTH 11/3, MEZŐDI 2, BARTHA 21, Kódor 4.

Cserék: Gászner 8, JENEI 3/3, Somogyi 2, Hanzély -, Honti-.

Mondhatnám, hogy az eddig veretlen Szolnok érkezett hozzánk, de Körmenden elvesztették ezt a titulust, mégis a másik csoport legerősebbje látogatott hozzánk. Előző este kicsit megnéztük őket videón a srácokkal és felkészültünk egyes embereikből illetve csapatjáték struktúrájukból. Ezt az egész meccsen messzemenően jól valósítottuk meg. Magyar bajnoksághoz, főleg u18-hoz képest nagy iramú mérkőzés kezdődött már az elejétől kezdve. Így sokat is kellett rotálni, ezen a szinten azért már nehéz egyszerre 8 percet hasznosan eltölteni. A mai meccsen az első és a második negyedben rengeteg labdát szereztünk a jó védekezésünkkel és azzal, hogy kíméletlenül ott voltunk az összes passzsávban. Ezzel megkönnyítettük a saját dolgunkat is mert a Szolnok rendkívül fegyelmezetten védekezett 5-5 ellen. Szerzett labdáink és védőpattanóink után rendre sok kosarat szereztünk és szerezhettünk volna kétszer ennyit de nagyon könnyű ziccerek is kimaradtak. Fontos volt ez a része a játékunknak mert 9/0 triplánál és 18/7 büntetőnél jártunk félidőben és így vezettünk, ez bizakodásra adott okot. A harmadik negyed volt a döntő. Bentről és kintről is egyaránt eredményesek voltunk, jól járt a labda és meg volt mozgatva a Szolnok, nem voltunk olyan statikusak mint a Debrecen ellen. Mindenki jókor lépett elő, előbb Gászner ziccerezte le őket pár jó betörés után aztán az addig 5 gólpasszt is kiosztó Jenei talált be triplából, majd jött Horváth Hunor egyetlen triplája a legjobbkor. A negyedik negyedben Gerzson kintről, Ákos pedig bentről használta ki az adódó előnyünket, ezzel párhuzamosan pedig ismét lelakatoltuk a gyűrűt. A besegítések rendben voltak, a lepattanók és rim protection úgy szintén és switch( váltás) ellen sem hagytunk könnyű helyzeteket. Elégedett vagyok a héten a srácok teljesítményével és azzal is hogy legtöbbjük az U20 meccseken való játékával is profitál ebben a bajnokságban. Jövő héten folytatódik a rájátszás, szeretnénk fenntartani a jó játékunkat! Csak így tovább, szép teljesítmény a csapattól!

Fotó: Bornyi Márton