U18: Megvan a kilencedik

Nemzeti Fiú Kiemelt Junior Bajnokság, alapszakasz, 10. forduló, Faragó Péter vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia – Zalakerámia ZTE KK   72-50(20-10, 14-15, 15-16, 23-9)

Vasas Akadémia: MEZŐDI 24/12, Bulyáki 3/3, Bencsik 6/3, Kelenföldi 11, KOVÁCS 20.

Csere: Schiller 2, Bartha 4, Vadász 2, Jenei-, Veres-, Pakányi-, Kódor-.

Nehéz, vagy legalábbis nehezebb mérkőzést vártam, be is igazolódott ezen feltételezésem. Nem csak azért, mert erősen tartalékos felállásban mentünk bele a mérkőzésbe, hanem azért is mert a ZTE éppen felszálló ágban van, sorozatban 4 mérkőzést nyertek.

A melegítésnél már látszott hogy ők is tartalékosak lesznek, ugyanis a legjobbjuk nélkül utaztak hozzánk, aki az elmúlt meccsen a kiállítás sorsára jutott. Ellenfelünk az első egymás elleni találkozón is 1:3:1 zónafelállásban álldogálta végig a találkozót, most sem volt ez másképpen. Teljesen szerkezettelenül, igazából beálltak a palánk alá és ott tömörültek. Mi a kisebb futásainkból előnyt szereztünk már az elején, majd a tanácstalanság jellemzett minket a későbbiekben. A fiúk fáradtak voltak, nagyon ritmustalanul játszottunk, csak pár percekre tudtunk megfelelő ritmust találni.

A Körmend elleni hangulat köszönt vissza a csapaton, igazából csak le akartuk tudni ezt a meccset. Azonban ez nem így megy, sajnos nem először kell motivációs dolgokkal foglalkozni olyan meccseken amik kötelező jellegűek. Azonban mint mindig, most is helyén volt a szívünk és kellően megijedtünk ismét, így egy újabb 12-0 futással eldöntöttük a negyedik negyedben a találkozót. A szakmai tapasztalatokat ismét magunk között fogjuk megbeszélni. 

Kedden Budaörsön jóval fizikálisabb találkozó vár ránk, ahol nem az első meccs eredményéből kiindulva fogunk játszani. Gratulálok a csapatnak a 9. győzelemhez az évben!

 

Fotó: Bornyi Márton