U18 – Vereség a honvéd pályán

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Alapszakasz, Harald Stein vezetőedző beszámolója:


BHSE – Vasas Akadémia 80-68 (22-17, 24-14, 15-18, 19-19)

Vasas: Rosta P. 27/12, György J. 14, Hanzély V. 8/6, Sárik-Veress M. 6/6, Nagy A. 5/3, Váradi Á. 4, Erdős A. 2, Korompay H. 2, Sass L. -, Spanics D. -, Szabó S. – Szabó T. –

Szerda este a Honvéd pályáján játszottunk, és bár az első negyed jól indult, sajnos a védekezésünk a nagyed második felére meggyengült. A második negyedben sem sikerült rendbe hoznunk sem a védekezésünket, sem a támadásunkat és az ellenfél könnyű kosarakkal büntetett. Az első félidőt elveszítettük, de a második félidőben javulni tudott a teljesítményünk. A támadásunk is összeszedettebb volt és védekezésben is jobban teljesítettünk, kevesebb könnyű helyzetet engedtünk az ellenfélnek. Ennek eredményeként a második félidőt megnyertük, bár sajnálatos módon még így is vereséggel zártuk a mérkőzést. Az eredmény ellenére látni lehetett a csapatunk fejlődését, és bízunk benne, hogy a következő meccsen még jobb teljesítményt nyújtunk majd.