Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Rájátszás, Stefan Svitek vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 81-66 (22-17, 26-11, 13-16, 20-22)
Vasas: Erdős A. 27/3, Halasy Ö. 18, Lőrincz G. 8, Pichovszky B. 7/3, Saincaize D. 7/3, Stampf-Fekete S. 4, Maszlag T. 3/3, Szobonya M. 3/3, Bóné L. 2, Temesvári M. 2, Badinier M. -, Varjas Á. –
Csütörtökön az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a Kőbánya csapatát fogadtuk. Idegenben nyertünk 30 ponttal, de azt is tudtuk, hogy vannak sérültjeink, és csak egy negyedet tudtunk magabiztosan megnyerni. A meccset jól kezdtük labdákat szereztünk és kisebb előnyre tettünk szert, de itt mintha egy kicsit el bíztuk volna magunkat és ezért sok hibát követtünk el amivel zárkóztak. Utána sokáig egyik csapat se bírt a másikkal, de a második negyed végére végre elkaptuk a fonalat a pálya mindkét oldalán így 5 pontról megnöveltük az előnyünket a félidőre 20-ra. A harmadik negyedet nem kezdtük jól sok hibával játszottunk, de ellenfelünknek se ment a játék így tartani tudtuk előnyünket. Ez jellemezte az egész félidőt ők nem adták fel, de közelebb se tudtak jönni. Ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk első helyünket a csoportban aminek örülök, de van még mit fejleszteni a döntő előtt. Sok sikert kívánok nekik. Hajrá Vasas!