U20: Az idegek harca

Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz, Horváth Balázs vezetőedző beszámolója:

Calle Pubfood Békés U20 – Vasas Akadémia U20 102 – 106 (25-27,19-26, 29-30, 29-13)

 

Vasas: KOFLANOVICS 20/15, Sólyom -, KOVÁCS 14, STEIER 23/9, CSÍK ROLAND 8

Cserék: Gászner 5/3, Meződi 3/3, KELENFÖLDI 14/3, HORVÁTH 19/15, Kódor –

Kezdeném azzal, hogy köszönjük az ellenfélnek ezt remek, küzdelmes mérkőzést. Kicsit csalóka a táblázaton elfoglalt helyük, szerintem erősebb csapattal találkoztunk, mint amit a tabella mutat.

Úgy gondolom, hogy nagyon jól játszottunk, ezt a 106 dobott pontunk is jól mutatja. Viszont, védekezésben sokkal jobban kell koncentrálnunk és sokkal agresszívabban kell tennünk azt. Sokszor előfordult ezen a találkozón, hogy kosárszerzés után gyorsindítás kosarat kaptunk, ami nem megengedhető, ha szeretnénk komoly eredményt elérni és az erősebb csapatok ellen is győzedelmeskedni.

Szeretném kiemelni Koflanovics Kristófot, aki 20 dobott ponttal zárt, közte 5 hárompontossal, nagyon fontos volt az ő játéka ezen a napon, zónavédekezés ellen kulcsszituációkban sikerült betalálnia.

Kovács Bálint mérkőzésről mérkőzésre hozza a stabil, jó játékot, 14 pontot dobott, 8 lepattanót szerzett, 6 kiharcolt fault-ja volt és adott 4 gólpasszt is, de nem a számokat emelném ki nála elsősorban. A legfontosabb szituációban, egy váltás védekezés után az ellenfél irányítóját “leszedte” a pályáról és ez volt az egyik kulcsa a győzelmünknek.

Kelenföldi Domonkos, rendre kezdi azt a játékot produkálni, amit ő valójában tud. Dominál a palánk alatt, gyors és agresszív játéka mellett hozza a tőle elvárható számokat. Sajnos ismét egy sérülés miatt le kellett ültetni és csak 15 percet tudott a pályán tölteni, de így is dobott 14 pontot és begyűjtött 5 lepattanót. Nagyon reméljük, hogy a lehető leghamarabb felépül sérüléséből.

Steier Bence, ismét hozta amit tőle elvárhatunk, a végjátékban nagyon jó helyen volt nála a labda, 10/10-es büntető mutatója kellett a mérkőzés sikeres lezárásához. 23 pontot dobott, 6 lepattanót szerzett és volt 6 kiharcolt faultja is.

Csík Rolandot, sajnos a fault problémája miatt sokat kellett ültetni a padon, de amikor pályán volt, nagy energiákat mozgósított és rendkívül hasznosan játszott, a jó csapatszellemét mutatja, hogy 4 faultnál állt, amikor egy taktikai fault-ra volt szükség, tudta, ha beüti az 5.-et, le kell ülnie, de gondolkodás nélkül vállalta és a csapat érdekeit tartotta szem előtt, ami nagyon fontos dolog. 8 dobott ponttal és 7 lepattanóval zárt.

Horváth Hunor, az ő 19 dobott pontja közte 5 triplával a meccs egyik győztes teljesítményének mondható! Gratulálok neki, hiszen junior játékosként, egy U20-as mérkőzésen sikerült vezérré válnia. Ez óriási dolog.

11 napunk van felkészülni a MAFC elleni rangadóra. Várjuk őket és győzni szeretnénk, harcolni fogunk!

Fotó: Bornyi Márton