U21 – Megszereztük az első hazai győzelmünket

Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia – Óbudai Kaszások 72-69 (10-26, 25-10, 18-14, 19-19)

Vasas: Bérces D. 17/3, Váradi Á. 16, Kiss B. 12/12, Reményi B. 12, Bükki D. 4, Elek D. 3/3, Kovács L. 3, Szobonya M. 3. Spanics D. 2, Karda A. -, Korompay H. -, Stampf-Fekete S. –

Szombaton a Vasas U21-es csapata negyedik mérkőzését játszotta az Óbuda Kaszások ellen. A találkozó nem indult jól számunkra, hiányzott az összhang mind védekezésben, mind támadásban, így az ellenfél az első negyed végére több mint 16 pontos előnyt épített ki. A második és harmadik negyedre azonban sikerült fordítani. A fiúk elkezdték játszani a saját játékukat, dominálni tudtunk a pályán. Kemény védekezésünk eredményeképpen számos labdát szereztünk, és többször is hatékonyan alkalmaztuk a csapdázást. Támadásban a gyorsindítások, a kiharcolt faultok és az önzetlen gólpasszok segítettek, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe. A meccs hátralévő része rendkívül szoros volt, mindkét csapat hibákra kényszerítette a másikat. A végjátékban sikerült felülkerekednünk, és végül 72-69-re győztünk. Gratulálunk mind a vasas fiúknak mind a kaszásoknak is a kemény küzdelemhez! Hajrá Vasas!